
Március 16-17-én rendezték Szentesen az 5. Kiss Bálint Kézilabda Tornát, melyen a HLKC 4 csapattal vett részt.
A hódmezővásárhelyi egyesület 2002-es, 2003-as és 2004-es korosztályú csapatai neveztek, mint azt a hlkc honlapján olvashatjuk, azzal a céllal, hogy az Erima Országos Kézilabda Gyermekbajnokságban még versenyben levő csapataik számára jó erőfelmérő és gyakorlási lehetőség a szentesi verseny.
2002-es korosztály
Végeredmény:
1. Éles Kézilabda Iskola SE
2. Balmazújvárosi LKSE
3. Hódmezővásárhelyi LKC
4. Szeged Kiskundorozsma KSE
5. Kézilabda Szeged SE
6. Orosházi NKC
Különdíjas:
Gólkirálynő: Mérai Maja (HLKC)
Gaál Adrienn edző: “Sajnos az időjárás beleszólt a torna programjába, de szerencsére 6 csapat így is részt tudott venni, így körmérkőzésekkel dőlt el a helyezések sorsa. Összességében elégedett vagyok, de a technikai hibákat feltétlenül le kell csökkentenünk a mérkőzéseken, a sok hiba nagyban szerepet játszik abban, hogy ha nem győztesen hagyjuk el a pályát. Gratulálok a Csapatnak, edzőkollégámnak Márknak és Mérai Majának aki a torna Gólkirálynője lett!”
Kiss Márk edző: “A rossz időjárás miatt több csapat is lemondta a részvételt, így a megváltozott sorsolás miatt az eredeti 2×4-es csoportból 5 meccses körmérkőzés lett! Szombaton 3, vasárnap 2 mérkőzés várt ránk. A szombati nap felemásra sikerült, egy győzelem, egy döntetlen és egy meglepő vereség született. A vesztes meccsen a csapat a mutatott játéka alapján nem érdemelt győzelmet, de kritikán aluli játékvezetés mellett erős szembe-szélben játszottunk. A vasárnapi 2 mérkőzésünk egy győzelmet és egy vereséget hozott."
2003-as korosztály
Végeredmény:
1. Kézilabda Szeged SE
2. Kozármisleny
3. Hódmezővásárhelyi LKC
4. Orosházi NKC
5. Szeged Kiskundorozsma KSE
6. Szentesi SI
7. Csongrád
Különdíjasok:
Legjobb játékos: Rácz Vivien (HLKC)
Banga Endre edző: ”A torna – annak ellenére, hogy néhány csapat lemondta a részvételt – nagyon hasznos volt csapatom számára. Megfelelő sorozatterhelést biztosított, ami a további versenyeken pozitívan fog hatni. Minden csapatot megvertünk, akik verhetőek voltak, és a második helyen végzettől is csak 2 góllal kaptunk ki, ezt előrelépésként értékelem. Sajnos továbbra is probléma néhány játékosnál a labdafogás, ezen feltétlenül javítanunk kell a jövőben. Összességében az elért 3. helyezés reális, a csapat játékával elégedett vagyok!”
2004-es korosztály
Végeredmény:
1. Kozármisleny
2. Balmazújváros
3. Kézilabda Szeged SE
4. Orosházi NKC
5. Szeged Kiskundorozsma SE
6. HLKC B
7. HLKC A
8. Szentesi SI
9. Csongrád
Dobra Ildikó edző: ” A rendelkezésemre álló játékoskeretet kettéosztottam, két hasonló erőt képviselő csapattal neveztünk a hétvégi tornára, összesen 14 játékost tudtam így pályára küldeni. Ezen a versenyen az eredmény másodlagos volt, az volt cél, hogy mindenki játéklehetőséget kapjon, hiszen a kisebbek közül sokan még elég keveset játszottak igazi mérkőzésen, és nemsokára kezdődik az U7-es ERIMA bajnokság. Én is jobban meg tudtam ismerni a játékosaimat, kinek mi az erőssége és miben kell még fejlődnie, mire kell még nagyobb hangsúlyt fektetni. Összesen 9 meccset játszottunk, nagyon sok tapasztalatot szereztünk, jó hogy mindenki ott volt, a lányok szurkoltak egymásnak, egymásért, ezzel is erősödött a csapategység!”