SportKét aranyérmet szereztek a mártélyi íjászok

2012. május 5., szombat
 
Két aranyérmet szereztek a mártélyi íjászok

Április 28-án rendezte meg a szekszárdi Tolnai Tájak Íjász Egyesület a Dél- Dunántúli Régió bajnokság első fordulóját, amelyen a Mártélyi Terep és Vadászíjász Sport Egyesületből két sportoló – Dr. Szabó Rózsa és Oláh Sándor - vett részt.

 

 

 

 


A rendezők – évek óta hagyományosan - a Szekszárd melletti Sötétvölgyben építik fel a pályát, a hegyi terep és az erdő adta lehetőségeket is kihasználva, ezzel viszont nehezítve a versenyzők dolgát. Ez a verseny is 3D vadászverseny jellegű volt, ami azt jelenti, hogy valódihoz hasonlatos állatalakok kerültek kihelyezésre, melynek száma az előnevezők létszámától függetlenül 1 körben 24 darab. A célpontokat takarhatja ág, fatörzs, vagy bármi, ami egy erdőben egyébként is fellelhető.

A versenyre benevezett mindkét mártélyi versenyző azonban ezekkel a nehézségekkel együtt, végeredményként aranyéremmel térhetett haza.

 

Május 19-20-án, szintén ugyanezen a helyszínen kerül megrendezésre az első országos minősítő Grand Prix verseny, amelyre a Mártélyi Terep és Vadászíjász Sport Egyesület 15 sportolója készül.

 

Olvassa el ezt is!

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.