KözéletKészen van a mintaszakasz

2015. július 18., szombat
 
Készen van a mintaszakasz

Elkészült szombat délutánra az ideiglenes biztonsági határzár 175 méteres mórahalmi mintaszakasza, ahol négy az építésnél alkalmazható technológiát próbáltak ki.

 

 

 

 

A kivitelezési munkálatok hétfőn indultak el a Magyar Honvédség hódmezővásárhelyi, szentesi és szolnoki egységeitől érkezett katonák, összesen 43 fő részvételével. A munkálatok első lépéseként az aljnövényzetet irtották ki a katonák, és a terepet rendezték, a pontos nyomvonal kitűzését pedig katonai térképészek végezték el.

 

A mintaszakasznál négyféle technológiát próbáltak ki. A leghosszabb mintegy százméteres részen a négyméteres acél kerítésoszlopokat beton alapba állították, erre feszítették a dróthálót, a kerítés tetejére, a vajdasági oldal felé dőlő hattyúnyakak kerültek, melyek tetejére NATO-drótot erősítettek. Ugyanilyen pengés drót került a kerítés tövéhez is. A kerítésoszlopok közé a szakasz egy részén, kétméteres magasságba merevítő keresztgerendákat helyeztek el.

A második résznél is acél kerítésoszlopokat használtak, ezeket azonban cölöpverő gépekkel sajtolták a tömörített talajba. Ezek az oszlopok egy méterrel hosszabbak voltak, mint a betonalapnál használtak.

A harmadik szakasznál hántolt, a tövüknél 35, csúcsuknál 25 centiméteres akácfaoszlopok tartják a dróthálót. Az utolsó részen három szinten, gúla alakban egymásra pakolt NATO-drótot használtak a határzárhoz.

A kormány kedden határoz arról, hogy a kipróbált technológiák közül melyeket alkalmazzák majd a teljes, 175 kilométeres magyar-szerb határon.

 

Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön jelentette be, hogy a Magyar Honvédség minden szükséges képességgel rendelkezik az ideiglenes biztonsági határzár építéséhez. A határzár mintaszakaszánál tartott sajtótájékoztatón a politikus elmondta, a kivitelezés tíz-tizenkét helyszínen kezdődhet el. A munkában a honvédség kilencszáz tagja vesz részt, a határidő november 30.

 

Pintér Sándor közölte, a büntetés-végrehajtás fogvatartottai készítik az alapanyagot, a határzár építése pedig állami keretek között történik. A munka műszaki irányítója és szervezője a Honvédelmi Minisztérium, de amennyiben szükséges a belügyi tárca közfoglalkoztatottakkal segítheti a kivitelezést. A kivitelezés pontos költsége a technológia függvénye, a kormány az alapanyagokra és a közvetlen munkaköltségre 6,5 milliárd forintot különített el – tette hozzá.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Felnőtt fosztott ki egy kisfiút

Felnőtt fosztott ki egy kisfiút

A fiú a pénztárcával menekülő nő elé állt, aki megragadta és elrántotta az útból, úgy hogy a fiú  a falnak csapódott.
Hatezer ingyen jogosítvány

Hatezer ingyen jogosítvány

A kormány vállalja a képzés költségét, a majdani munkaadók pedig a képzés idejére ösztöndíjat adhatnak a tanulóknak. Július 17 -től lehet jelentkezni.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Ismét SZIN-es világ Szegeden

Ismét SZIN-es világ Szegeden

Magyarország legrégebbi és egyik legnépszerűbb könnyűzenei eseménye augusztus 26. és 29. között ismét megnyitja kapuit a szegedi Partfürdő területén.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.