Kék hírekKerékpárt lopott, majd iskolába ment

2011. március 9., szerda
 
Kerékpárt lopott, majd iskolába ment

Iskola után ezer forintért eladta a kétszázezer forintot érő kerékpárok vázát.

 

 

Egy testvérpár lopott el két kerékpárt Csongrád Bökény városrészében március 7-én hajnalban. A fiatalabbik testvér a bűncselekmény után iskolába ment, bátyja pedig szétszerelte a zsákmányt.

A testvérpár hétfőn hajnalban egyik ismerősük kerékpártárolóját törte fel, mivel tudta, hogy ott két értékes, több mint kétszázezer forintos biciklit találnak. A fiatalok hazatekertek a zsákmánnyal, majd a fiatalabbik testvér iskolába ment. Közben bátyja szakszerűen szétszerelte a kétkerekűket, majd az alumínium vázakat feldarabolta. Amikor öccse megérkezett az iskolából, elküldte, hogy a vázat tegye pénzzé.

A 18 éves csongrádi fiatal teljesítette is a feladatot, ezer forintért eladta a kétszázezer forintot érő kerékpárok vázát.

A csongrádi nyomozók a feljelentést követően végzett adatgyűjtés eredményeként jutottak el a bűncselekmény elkövetőihez, akiknél házkutatást tartottak, melynek során a kerékpárokból megmaradt alkatrészeket le is foglalták.

A testvérpár beismerő vallomást tett. Ellenük lopás bűntette miatt indult büntetőeljárás, várhatóan gyorsított eljárásban bíróság elé állnak.

 

 

Forrás: CSMRFK

 

Olvassa el ezt is!

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 
Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.