KözéletKerékpározás az emlőrákellenes küzdelem jegyében.

2012. október 18., csütörtök
 
Kerékpározás az emlőrákellenes küzdelem jegyében.

Október 18-án délután, több mint 600-an vettek részt az Egészséges Vásárhely Program keretében negyedik alkalommal az emlőrák-ellenes küzdelem jegyében szervezett Egészségkerékpározáson .

 

 

 

 

A szervezők idén is több száz résztvevőre számítottak annak érdekében, hogy közösen hívják fel a figyelmet a szűrővizsgálatokon való részvétel fontosságára.

 

Az Egészségkerékpározást 2009-ben, az EVP emlőrák-ellenes programjának indulásakor rendezték meg először azzal a céllal, hogy egyfajta mozgalom, közösségi rendezvény keretében jelenítsék meg az emlőrák-ellenes küzdelem közös ügyét, és a közbeszéd tárgyává téve minél több asszonyt, nőtársat bírjanak rá arra, hogy rendszeresen járjon el a szűrővizsgálatokra. Mielőtt a Kossuth térről a 600 kerékpáros elindult, Kallai Árpád, az Erzsébet-kórház főigazgatója köszöntötte a megjelenteket, és hangsúlyozta: az EVP minden segítséget megad az emlőrák elleni küzdelemben, az új szűrésszervezési modell kidolgozásával két év alatt 43 százalékról 69 százalékra emelkedett az emlőszűrésen részt vevő nők aránya Hódmezővásárhelyen.

 

A rendezvény keretében azok között, akik tavaly október elseje után vettek részt az emlőszűrésen és regisztrálnak a helyszínen, két darab kerékpárt sorsoltak ki.

 

Olvassa el ezt is!

Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
A kosárlabda szezon bravúrja

A kosárlabda szezon bravúrja

Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Magyar Érdemrend lovagkeresztet, illetve Magyar Arany Érdemkeresztet vehettek át vásárhelyi közéleti személyisége.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.