Kultúra, oktatásKépzési színvonal emelt szinten

2011. március 28., hétfő
 
Képzési színvonal emelt szinten

A felsőoktatásba jelentkezőknek 2012-től három, 2013-tól nyolc képzési területen kell az emelt szintű érettségi. Egyes szakokhoz kötelező lesz a pályaalkalmassági vizsga.

 

 

 

 

Korrigálta a kormány az előző oktatásirányítás elhibázott intézkedését, amely szerint a felsőoktatási intézmények döntöttek arról, hogy az egyes szakokon emelt- vagy középszintű érettségihez kötik a diákok felvételét. E folyamat a felsőoktatási képzés színvonalának érzékelhető romlásához, a hallgatók gyengébb teljesítményéhez, nagyobb arányú lemorzsolódásához vezetett.

A felsőoktatás rendszerébe bekerülő diákok tudásszintjének emelése érdekében a kormány arról döntött, hogy a jelentkezéshez 2013-tól két emelt szintű érettségi lesz szükséges az orvostudományi terület három egységes, osztatlan képzésén (általános orvos, fogorvos, gyógyszerész), illetve az agrárképzési területen az egységes, osztatlan állatorvos képzésben. Mindezek mellett egy emelt szintű érettségi kell a bölcsészettudományi, a jogi és igazgatási valamint a társadalomtudományi képzési terület szakain. A képzést folytató felsőoktatási intézmények 2012-től emelt szintű érettségit írtak elő az erdőmérnöki (egységes, osztatlan) és az építész (egységes, osztatlan), valamint az energetikai mérnöki szakokon - írja az Oktatásért Felelős Államtitkárság közleménye.

A most elfogadott rendelkezések nem érintik a felvételi eljárást, valamint a pontozási rendszert. Ugyanakkor a módosítás a felvételizők számára lehetővé teszi, hogy azok a tanulók, akik középiskolájukban nem két évig tanultak egy természettudományos tárgyat, a két egy-egy évig tanult tárgyból adhassák össze pontjaikat. Az új szabályozás biztosítja, hogy a jövőben az idegen nyelven meghirdetett képzésekben is lehet nyelvvizsga-többletpontot számolni. Szintén újdonság, hogy a szociális képzési ágban, valamint az orvos-, és egészségtudományi képzési területen is szerveznek egészségügyi, illetve pályaalkalmassági vizsgát, továbbá hogy nem kötelező jelentkezési feltétel az emelt szintű érettségi vizsga letétele annak, aki 2005 előtt érettségizett és már rendelkezik legalább egy felsőfokú végzettséggel.

A felsőoktatási intézményeknek könnyebbséget jelent, hogy a módosítással a keresztféléves eljárásban 10 nappal meghosszabbodott a döntési határidő, vagyis az Oktatási Hivatal január 15. helyett január 25-ig dönthet a besorolásokról - arról, hogy az érintett hallgató felvehető-e az általa megjelölt felsőoktatási intézménybe.

A kormányrendelet tartalmazza az éves felvételi eljáráshoz igazodóan módosult alap-, és mesterképzési szakok jegyzékét, az elmúlt időszakban akkreditált és indított szakok listáját.

 
 
Forrás: kormany.hu
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.