GazdaságKell a megoldás az aszály ellen

2018. augusztus 19., vasárnap
 
Kell a megoldás az aszály ellen

Nagy István, a debreceni Farmer Expo megnyitóján tartott agrárfórumon kijelentette: öntözés nélkül nem lesz eredményes termelés. A felszín feletti vizekből jelenleg 80 ezer hektárt öntöznek az országban, miközben a meglévő csatornák 200 ezer hektár öntözését tennék lehetővé - jegyezte meg. Az agrárminiszter jelezte: Magyarország folyóiba kevesebb víz érkezik, mint amennyi távozik, így "erkölcsi alapunk van öntözni".

 

 

 


Nagy István előadásában utalt a Debreceni Egyetem (DE) kutatóinak munkájára, akik 110 év napi meteorológiai adatai alapján végeztek elemzést, s kiderítették, 30 évente következik be hazánkban olyan fokú szárazság, aszály, ami nagyon komoly gazdasági károkat okoz. Intő jelnek nevezte, hogy utoljára 1992-ben volt az utolsó ilyen nagy aszály, s a 30 évet tekintve "nekünk nagyon gyorsan fel kell készülni, hogy olyan vízgazdálkodást és talajművelést folytassunk, amivel minimalizálni tudjuk majd azokat a károkat, ami elé nézünk".

Az agrárminiszter hozzátette: az Agrárminisztérium és a Belügyminisztérium vízügyi szakemberei szorosan együtt dolgoznak olyan megoldási javaslatokon, "hogyan tudjuk Magyarország öntözhető területeinek a nagyságát növelni, miként tudjuk megoldani, hogy a vízgazdálkodás sikeres lehessen Magyarországon".

Nagy István a fórumon kitért az agrárgazdaság időszerű kérdéseire is. Jelezte, hogy az idén 4,84 millió tonna búza termett az országban, ami 21 millió ember kenyérellátását biztosítja, fedezi a vetőmagot és a megfelelő takarmányozást.

 

Megerősítette, hogy a szaktárca teljes mértékben támogatja az almatermelők összefogását, visszautasítja a méltánytalan felvásárlási árakat, és érdemi tárgyalásokat követel az almatermelők és a felvásárlók között. Nagy István ugyanakkor rámutatott: meg kell tudni újulnia az ágazatnak, a jelenlegi növénytermesztési technológiák újragondolását sürgette, kiemelve, hogy mind ehhez az ágazat szereplőinek összefogására, és a fiatalok egyre növekvő szerepvállalására, generációváltásra van szükség.

Utóbbi kapcsán elmondta: a fiatal gazda pályázatra 4200 pályázat érkezett, és a 10 milliárd forinttal megnövelt pályázati keretből kétezren kaptak támogatást.

Fontos üzenet, hogy 4200 fiatal akar a mezőgazdaságban dolgozni - nyomatékosította az agrártárca vezetője a debreceni Farmer Expón, ahol elindította a szabolcsi almát népszerűsítő marketing programot.

 

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke arról tájékoztatott, hogy a Magyarok kenyere, 15 millió búzaszem program keretében összegyűlt búzából augusztus 20-án kisütik a "magyarok kenyerét", amit minden megyébe és határon túli magyar területre eljuttatnak. Hozzátette: nyolc esztendővel ezelőtt, a program indulásakor 10 tonna búza gyűlt össze, tavaly 628 tonna, az idén pedig még több búzából süthetik ki a magyarok kenyerét.

A Farmer Expo megnyitóján átadták a város idei díjait. Az idén 300 kiállító mutatkozik be, több mint 17 ezer négyzetméter kiállítási területen. A számos állatfajta-bemutató mellett kertészeti, baromfi-, sertés- és szarvasmarha-konferenciát rendeznek az augusztus 20-ig tartó vásáron.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Augusztus 20-a Vásárhelyen

Augusztus 20-a Vásárhelyen

Négy nap, két színpad, tucatnyi program, Gasztroudvar, borverseny és még sokminden más. Részletes program.
Hiteles kép a magyar kortárs művészetről a Tornyaiban

Hiteles kép a magyar kortárs művészetről a Tornyaiban

Félszáz alkotó egy híján száz, különféle technikával készült, gondolatiságukat és formanyelvüket közvetítő művét tekinthetik meg a látogatók
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.