SportKeleti harcművészeti bajnokság Vásárhelyen

2014. december 3., szerda
 
Keleti harcművészeti bajnokság Vásárhelyen

Hódmezővásárhelyen rendezik meg első alkalommal a Do Am Hapkido Országos Bajnokságot. December 6-án reggeltől a Balogh Imsi Sportaréna ad otthont a hapkidonak, amely - ahogy azt a sportágról meghatározták - egy olyan önvédelmi harcművészet, mely a test megismerése által éri el célját.

 

 

 


A versenyigazgató Máté József, a főbíró Máté Zsolt lesz. Az országos bajnokságon jelen lesz a koreai Bang Kyung Won, aki 8. danos Hapkido és a 8. danos Taekwondo nagymester. Koreában már régóta a Hapkido egyik legfontosabb személyiségének tartják, és nagy tiszteletnek örvend a teljesítménye és oktató tevékenysége révén. Egyébként a nagymester nem először jár Magyarországon, illetve Hódmezővásárhelyen. Első alkalommal 2008 májusában tartott hapkido szemináriumot.

A látványos verseny több korcsoportban és több kategóriában rendezik, Öt versenyszámban csapnak össze a tatamin. A leglátványosabbnak az erőtörések ígérkeznek, amikor deszkákat törnek kézzel.

 

A program:

  7.30 –   8.30: Regisztráció, mérlegelés a Sportcsarnokban.

  9.00 – 10.15: Sorsolás, technikai értekezlet

10.15.– 10.30: Megnyitó

10.30 – 13.15: Mérkőzések

13.15 – 14.00: Szünet, eredményhirdetés (ha van befejezett korcsoport)

13.00.– 19.00: Mérkőzések

19.00 – 19:45: Eredményhirdetés, versenyzárás

 

Másnap, december 7-én vasárnap 9-13 óráig a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola tornatermében Bang Kyung Won tart bemutatót a Hapkido technikákból. A szeminárium ajánlott bármely stílusirányzatot képviselő küzdősportolóknak, és mindazoknak, akiket érdekel az önvédelem művészete. Az ellenfél érzékeny pontjaira fejtünk ki hatást, hogy minimális befektetéssel maximális hatást érjünk el.

 

Olvassa el ezt is!

A lelkesedés nem lesz elég

A lelkesedés nem lesz elég

Első pillantásra könnyű ellenfele lesz a listavezető Vásárhelyi Kosársulinak. Az NBI/B keleti csoportjában az eddig még nyeretlen Budafok ellen lépnek pályára.
Kettős ünnep jó árakkal, ingyen vetítéssel

Kettős ünnep jó árakkal, ingyen vetítéssel

Hódmezővásárhelyen az Expert Műszaki Raktáráruház Erzsébeti úti üzlete és a Mozaik Mozi közös akciójában VIP belépőt nyerhetnek a moziba. Plusz a fődíj, egy tablet.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...