Kultúra, oktatásKedvükbe jártak – Tarjáni Nap 2012.

2012. augusztus 5., vasárnap
 

Első alkalommal 15 éve – hagyományosan augusztus első szombatján - rendezték meg a Tarjáni Napot, amelyen idén is a városrész lakóinak igényéhez igazított programok voltak egész nap.

 

 

Fotók: VH


 

 

Nem jött el idén a Fiesta együttes. A januárban történt „tagcserék izgalmai” miatt, valószínű megfeledkeztek ígéretükről, hogy bepótolják a tavalyi Tarjáni Napra lekötött, de az utolsó pillanatban lemondott koncertjüket.

„Hát nem is hiányoznak! Nélkülük is szenzációs a hangulat!” - mondta Hegedűs Zoltán, szervező, általános segítő, színpadi fények felelőse, és nem utolsó sorban a településrész önkormányzati képviselője.

„Képviselőtársaimhoz hasonlóan, én is szívesen részt veszek a szervezésben és a lebonyolításban. Tagja, alelnöke vagyok a Tarjáni olvasókörnek, évek óta nagy odaadással rendezzük a városrész napját. Nekem talán az is előnyöm, hogy értek a világítással, a színpaddal kapcsolatos teendőkhöz.”

 

Tegyük hozzá, Hegedűs Zoltán ugyanakkor jó vendéglátó is, hiszen mindig volt ideje a kilátogatókkal is beszélgetni.

 

Első alkalommal 15 éve – hagyományosan augusztus első szombatján - rendezték meg a Tarjáni Napot, amelyen idén is a városrész lakóinak igényéhez igazított programok voltak egész nap. Ezer körüli volt a résztvevők száma.

 

„Úgy látom, mindenki jól érzi magát, mindenkinek megvan a kedvére való program, nem nagy a költségvetésünk, szponzorok segítenek és az önkormányzat, amely idén díjmentesen biztosította a színpadot és a hangosítást”- fogalmazott Hegedűs Zoltán. A remek hangulat szinte tapintható, a kétségtelenül családias légkört magunk is tapasztaltuk, amikor hatalmas puncstorta szelettel kínálták a Vásárhelyi Hírek munkatársát. „Minden az olvasóköri tagok felajánlásának köszönhető, hiszen az egyik tagtársunk ebédet főzött a kora reggeltől késő estig fáradhatatlan  rendezőknek, a másik süteményt biztosított és még sorolhatnám az önkéntes felajánlásokat” mondta az önkormányzati képviselő. Majd hozzátette, a fellépők is helyi amatőrök, olyanok, akiket az itteni lakosok ismernek és kedvelnek.

Modern tánc, néptánc, hastánc, irodalmi színpad, egyszóval sok szórakozási lehetőség váltotta egymást egész nap. Estére pedig a rockzene kapott főszerepet, a Gregus Band autentikus rockjával, majd utánuk a Strings Of The Heaven együttes mutatkozott be.

 

Úgy gondoljuk, hogy a jó hangulat mellett a családias, bensőséges légkör a helyszín jó megválasztásának is köszönhető. Szinte körülöli a Tarjáni Nap résztvevőit egyik oldalról a töltés, a másik oldalról a város, és a játszótér. Így aztán, szerencsére csak kisebb ijedséget okozott, amikor egy 3-4 év körüli kisfiú megunva a színpadi műsort, szüleitől meglógva átballagott a játszótéri hintához, ahol rögtön két anyuka vette gondjaiba, amíg a szülők odaértek. Neki sokkal jobb, hiszen holnap is hintázhat, mi pedig egy évet várhatunk a következő Tarjáni Napra.  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
A kosárlabda szezon bravúrja

A kosárlabda szezon bravúrja

Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
Magyar Péter Vásárhelyen
Magyar Péter Vásárhelyen Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.