SportKecskeméti portya érmekkel

2013. november 7., csütörtök
 
Kecskeméti portya érmekkel

November 2-3. között a Kecskeméti Fürdőben másodszor rendezték meg a Dr. Dobai Gyula, úszó emlékverseny. Az idei évben rendhagyó módon, kétnapos volt a verseny. Szombaton az 50 méteres, vasárnap a 25 méteres medencében zajlott a viadal.

 

 

 


32 egyesület 352 versenyzője, köztük a Hódúszó SE 23 sportolója állt rajthoz.  A verseny különlegessége az volt, hogy a második napon 25 méteres medencében folytatódott a verseny, ahol a rövidpályás bajnokságra lehetett szintidőket úszni. Kiss László csapata:

A 10 versenyszámban összesen 37 alkalommal álltak rajthoz Kiss László edző versenyzői. Az eredményhirdetésben 2 arany- és 6 ezüstéremmel, hat alkalommal voltak érdekeltek .

Oláh Norbert megnyerte az 50 m mellúszást, második lett 50 pillangón, 50 gyorson, illetve 200 mellen. Ugrai Panna első helyen végzett 50 pillangón és ezüstérmes lett 400 gyorson.

Tót Csaba 200 pillangón, Nagy Petra 50 pillangón végzett a második helyen.

Az érmes helyezéseken túl még 15 alkalommal végeztek Kiss László versenyzői pontszerző helyen. A 200 mellen Kovács Zétény révén új alapidő született.

 
Majdnem teljes létszámmal vett rész a versenyen. Ádándi-Kiss Gyula és Tóth Tibor edzők
csapata.  Mindenki indult 400 gyorson és 400 vegyesen, ezen kívül mindenki szabadon választhatott egyet a 200 méteres számokból. A verseny előtti néhány napos edzőtábornak köszönhetően számos egyéni csúcsot úsztak a versenyzők, főleg 400m gyorson,

Dobogós helyezések:


200 pillangó

Vándor Tamás 1. helyezés,

Kovács Norman 3. helyezés


200 mell

Szentkereszty Cecília 3. helyezés,

Kendi Csaba 3. helyezés


400 vegyes

Csényi Lívia 2. helyezés,

Kovács Norman 2. helyezés,

Szunyi Ákos 3. helyezés

Tóth Tibor csapatából négy versenyző szerepelt ezen a versenyen. A Rövidpályás Országos Bajnokság előtt ez volt az utolsó felkészülési verseny. Ennek megfelelően az elvárás az volt, hogy az egyéni csúcsokat megközelítő eredmények szülessenek. Ez szinte maradéktalanul sikerült.

Eredmények:


Ambrus Diána (1993.) 50 pillangó 2. helyezés, 100 pillangó 2. helyezés

Szabó Tamás (1988.) 50 mell 2. helyezés, 100 mell 2. helyezés


Köteles Dávid (1993.) 50 hát 6. helyezés, 100 hát 4. helyezés


Kendi Péter (1995.) 50 hát 5. helyezés, 100 hát 6. helyezés

 

Olvassa el ezt is!

Már csak egy hét maradt

Már csak egy hét maradt

A keresztféléves felsőoktatási felvételi eljárás során a továbbtanulni vágyóknak még november 15-ig van idejük rögzíteni jelentkezésüket a jövő februárban induló felsőoktatási képzésekre.
Risztov Éva Németországban

Risztov Éva Németországban

Itt a meglepetés! Az olimpiai bajnoki címet szerző magyar úszó, vasárnap elutazott Würzburgba a hosszútávúszás ikonja, Thomas Lurz mellé.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.