Kultúra, oktatásKatonazenészek ünnepi koncertje

2014. december 7., vasárnap
 

Advent első vasárnapjának előestéjén tartotta hagyományos ünnepi koncertjét a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színháztermében az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekara, kiegészülve debreceni katonazenészekkel, valamint a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola művésztanáraival.

 

 

A hangversenyt Almási István, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta meg. Beszédében köszönetet mondott az alakulatnak, valamint a Helyőrségi Zenekarnak az egész éves közös munkáért.

 

Mint ismeretes a Helyőrségi Zenekar évek óta Hódmezővásárhely kulturális életének szerves részét képezi, katonazenekari fesztiválok, önálló koncertek mellett, világi és egyházi ünnepeinknek, a város kulturális eseményeinek aktív közreműködője.  

 

A koncerten elhangzott Hidas Frigyes Requiem című gyászmiséje, amelyet október végén a szegedi Székesegyházban mutatott be ugyanebben a felállásban a zenekar.

 

Olvassa el ezt is!

Győzelmet hozott a Mikulás

Győzelmet hozott a Mikulás

Még mindig veretlen a listavezető Vásárhelyi Kosársuli az NBI B csoportos kosárlabda bajnokságban. Végig vezetve, magabiztosan nyerte meg hetedik bajnokiját.
A helytörténet kincsestára

A helytörténet kincsestára

A Hódmezővásárhelyi Levéltárban is rendszeresek a kihelyezett tanórák. Új kezdeményezésként most a felnőtteknek is felkínálták egy-egy „levéltári-túra” lehetőségét. Képekkel!
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.