KözéletKatonai attasék Hódmezővásárhelyen

2012. október 21., vasárnap
 

12 ország – többek között Hollandia, Kína, Németország, Oroszország, Románia, Spanyolország, Svédország, Törökország – Budapesti Katonai Attasétestületének tagjai jártak a héten a vásárhelyi laktanyában.

 


 

 

 

A Budapesti Katonai Attasétestület (Budapest Military Attaché Corps – BMAC) tagjai közül 12 ország katonai attaséja, illetve helyettese látogatott el az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségébe.

A Budapestre akkreditált katonai attasék országaik védelmi minisztereit, illetve vezérkari főnökeit képviselik Magyarországon. Feladatuk – többek között – a katonadiplomáciai kapcsolatok fenntartása, ápolása, fejlesztése, illetve a lehetséges együttműködési területek feltárása.

A Bocskai dandárról kapott általános tájékoztató után az attaséknak az alakulatnál használt fegyverekből és harcászati eszközökből bemutatót tartottak, majd a 62. lövészzászlóalj katonái olyan eseményeket demonstráltak, amelyek egy válságkezelő és békeműveleti feladat során fordulhatnak elő. Az elképzelt szituáció szerint fegyveresek támadtak egy faluban a tárgyalásra érkezőkre. A segítségükre érkező azonnali reagálású erők járműveit robbanó eszközökkel és kézifegyverekkel kombinált támadás érte. Ezekre a katonák a kiképzések során elsajátított harcászati eljárásokkal reagáltak.

 

Jacinto Romero ezredes, spanyol véderőattasé, a Katonai Attasétestület vezetője elmondta: a látogatás jó benyomást tett rá, a Bocskai dandárnál kiemelkedően magas kiképzési szintet és harckészültséget tapasztalt.

Dr. Lippai Péter ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnok-helyettese szerint a látottak jól tükrözték azt a felkészültséget, amit a 62. lövészzászlóalj az elmúlt hónapok során, a NATO ellenőrzés kapcsán elért.

 
 
Forrás: MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.