Kultúra, oktatásKatarzis nélkül nincs művészet

2011. október 20., csütörtök
 

„Az igazat mondd, ne csak a valódit” Eperjes Károly gondolatai az Őszi Tárlatról. Október 17-én, hódmezővásárhelyi estje előtt szakított időt a kiállításra.


 

 

 

 

 

József Attila Thomas Mann-nak írt sorait idézve beszélt a művészek felelősségéről Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész, aki hétfőn az Emlékpontban rendezett nagysikerű estjét megelőzően megtekintette az 58. Vásárhelyi Őszi Tárlatot. A kortárs művészeti seregszemle alkotásai között Dr. Nagy Imre múzeumigazgató kalauzolta a magyar színjátszás kiemelkedő alakját.

 

A tárlat megtekintésének apropóját Eperjes Károly képzőművészet iránti rajongása adta. Az idei tárlat katalógusát kezébe véve elmondta, hogy a kiadványt minden évben érdeklődve és élvezettel lapozgatja, és ha nem is rendszeres, de alkalmankénti látogatója a vásárhelyi kiállításoknak. A termeket végigjárva majd’ minden kiállító művészt felismert alkotásairól és nagy-nagy beleéléssel elemezte a műveket Nagy Imre múzeumigazgatóval.

 

A mai magyar művészettel és kultúrával kapcsolatban elmondta: Elfogadom, hogy nagy baj van a kultúrában, és rendbe kell tenni, mert a művészeknek az élet kultúráját kell szolgálnia. József Attila pontosan megírta: “az igazat mondd, ne csak a valódit”. Azt meri mondani József Attila, hogy Tamás, amit írsz, az magas szintű valóság, de hol van belőle az igazság? A magas szintű valóságábrázolás még csak profán. Az igazi kultúra mindig szakrális. Arisztotelész a Poétikájában a katarzis leírásakor ugyanezt fogalmazza meg, tehát katarzis nélkül nincs művészet, az csak leíró ábrázolás.

 

A látogatás végén a Kossuth-díjas színművész elmondta, hogy különösen nagy hatással voltak rá a vásárhelyi művészek, valamint a gyulai művésztelep alkotóinak munkái. Véleménye szerint ezeken az alkotásokon sokkal jobban érződik a kisvárosi lét, az emberközeliség. Végezetül kiemelte, habár kevés idő állt a rendelkezésére, mégis örült, hogy beiktatta vásárhelyi programjába az Őszi Tárlat megtekintését és a Nagy Imre múzeumigazgatótól kapott katalógust alaposabban is át fogja tanulmányozni.

 

Olvassa el ezt is!

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.