GazdaságKártérítési pert indított az önkormányzat a K’ART Építész Stúdió ellen

2011. szeptember 24., szombat
 
Kártérítési pert indított az önkormányzat a K’ART Építész Stúdió ellen

Kártérítési pert indított a hódmezővásárhelyi önkormányzat a K’ART Építész Stúdió ellen. A Balogh Imsi Sportközpontot építő vállalkozó az igazságügyi műszaki szakértői vélemény alapján mintegy 173 millió 635 ezer forinttal túlárazta a sportlétesítményt.

 

 

 

 

Az önkormányzat az építési költségeket az állammal közösen közel 4 éve fizeti, az eltelt idő alatt a város közel 50, míg az állam 30 millió forintot fizetett ki a szakértői véleményben meghatározott valós értéken felül. A város bírósághoz fordult.

2007-ben úgynevezett PPP konstrukcióban épült meg a Balogh Imsi Sportcsarnok. Ennek lényege, hogy egy közbeszerzési eljárásban kiválasztott vállalkozó saját költségén megépíti és üzemelteti a sportlétesítményt, amelyet használatra átad az önkormányzatnak, cserébe a város és az állam 15 év alatt havi részletekben téríti meg az építés és a működtetés költségeit. Az önkormányzat a közelmúltban belső ellenőrzést rendelt el, mivel a költségek egyre nagyobb terhet róttak a városra. A vizsgálat során a csarnokot építő vállalkozó, Kendi Imre azonban megtagadta azon számlák bemutatását, amelyek alapján a csarnok építési költségeit 836 millió forintban határozta meg. A kormány is vizsgálatot kezdett a nagyértékű beruházás kapcsán, a kirendelt igazságügyi műszaki szakértői vélemény pedig megállapította: valójában 662,5 milliónál nem kerülhetett többe a csarnok, azaz Kendi Imre egészen pontosan 173 millió 635 ezer 11 forinttal többet határozott meg építési költségként.

 

Az állam és az önkormányzat közösen 2007 óta havonta törleszti a vállalkozó költségeit, az igazságügyi műszaki szakértői véleményben megállapított túlárazás miatt a város így 49 millió 682 ezer 667 forintot, míg az állam 29 millió 257 ezer 683 forintot fizetett már ki a csarnok valós építési költségein túl. Az önkormányzat a napokban a Csongrád Megyei Bíróságon kártérítési pert indított. A város közgyűlése szeptember elsejétől felmondta a szolgáltatói szerződést, az önkormányzat megtévesztése, valamint az okozott kár miatt a Legfőbb Ügyészségen feljelentést tett.

 

Olvassa el ezt is!

Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.