BulvárKárpátaljai fenyő áll majd a Vatikánban

2011. november 20., vasárnap
 
Kárpátaljai fenyő áll majd a Vatikánban

A múlt  héten második alkalommal tanácskoztak Ungváron Kárpátalja vezetői annak a fenyőfának a kivágásáról, amely idén Karácsonykor díszíti a Szent Péter teret, a Vatikánban. A vatikáni fa tényleges kivágása november 24-én történik majd.

 

 

Képünkön a 2010-es vatikáni karácsonyfa (Fotó: VH archív)

 

 

Az Olekszandr Ledida kormányzó vezette megbeszélésen arra jutottak, hogy már csütörtökön nekikezdenek a rahói járásban található Tiszabogdány (Bohdan) hucul nemzetiségű község mellett álló fenyőfa felkészítésének, a kivágásra és helikopteres szállítására. A 30 méteres fenyő szakszerű kivágásához az ukrán rendkívüli helyzetek minisztériumának speciális egysége huzalokkal rögzíti a fa ágait, hogy azok a szállításkor ne sérülhessenek. A kötözés várhatóan két és fél napig tart majd, a katasztrófa-elhárítók addig a fenyőfa mellett felállított sátrakban fognak lakni. A kiszemelt fa ugyanis egy hegy tetején áll, a lakott területtől meglehetősen távol. A helyi erdészek szerint a közel fél méter átmérőjű törzzsel bíró fenyő 720 ággal rendelkezik. Ezek közül a nagyobbak súlya eléri a 10-12 kilogrammot is.

Lesz egy próbafa is: A közelben egy 25 méter magas fán gyakorolják majd az előkészítési, vágási és szállítási műveleteket. A főpróba pénteken lesz, míg a vatikáni fa tényleges kivágása november 24-én történik majd.

 

Egy szlovéniai cég szállítja Rahótól Vatikánban a fát, amelynek már komoly gyakorlata van a vatikáni karácsonyfák közúti szállításában. A fenyőt előbb az ukránok Rahóig viszik helikopterrel, ahol a szlovének átveszik a fát. A mintegy négy tonnás fa szállítása Rómáig 30 ezer euróba kerül.

 

Karácsony elmúltával nem semmisítik meg a fát, hanem mint ahogy a tavalyi Horvátországból származó fenyővel is tették, fájából gyermekjátékok készülnek.

 
 
Forrás: postinfo
 

Olvassa el ezt is!

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.