KözéletKarácsonyi süti verseny

2011. december 11., vasárnap
 

Szombat délután a Lánc utcai Kamarateremben ismét volt rendezvény Nem csak nőknek. December 10-én az e- NÍVÓ Együttműködő Női Vállalkozók Dél-Alföldi Regionális Közhasznú Egyesülete és a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ közösen szervezett Karácsonyi készülődést a vásárhelyieknek és mint a cím is utalt rá, nem csak nőknek.

 

Nézze meg videó tudósításunkat ITT!

 

 

Színpadi programok, ünnepi vásár és egy fergeteges süti verseny is színesítette a szombat délutánt. Karácsonyi dekorációk, fenyőfadíszek, adventi koszorúk sorakoztak az asztalon. A rögtönzött vásáron, a karácsonyi kellékek mellett, birsalmasajtot és mágneses ékszereket is beszerezhettek az érdeklődők.

 

A színpadi programok is hasonlóan színesek voltak, mint az előtérben felállított kis karácsonyfa. A Város Vegyeskar dalcsokra után, egy ifjú hölgy szólóját hallhatta a közönség, majd a vásárhelyi mazsorettek vették birtokba a színpadot.

A rendezvény különlegessége, a hagyományteremtő szándékkal meghirdetett sütemény verseny volt, amelyre bárki benevezhetett, aki egy kis cukrász készséget érzett magában. Tíz különböző finomság érkezett, többek között túrós, almás, kakaós, lekváros, diós és marcipános ízekben. Mint ahogyan Farkas Miklós, a HISZK Corvin szakoktatója, a zsűri elnöke is elmondta, remek volt a felhozatal. „Mind a tíz fajta édesség megnyerte a zsűritagok tetszését, de hát döntenünk kellett. Az értékelésnél fontos volt, hogy a nyertes ínyencség egészséges legyen, könnyen hozzáférhető és megvalósítható alapanyagokból. Nehéz volt a választás, de úgy érzem jól dolgozott a zsűri, hiszen a közönségszavazat alapján is ugyanaz a három sütemény végzett a dobogós helyeken.”

 

A közönség körbekínálása nyomán, ahogy fogytak a falatok a tálcákról, úgy vált egyre biztosabba, melyik a favorit édesség a vendégek körében. Én is megkóstoltam egy-egy falatot a „versenyművekből” és megértettem, miért is volt a zsűri nehéz helyzetben.

Az első helyen Farkasné Czeller Éva végzett, túrós álom elnevezésű sütijével. A képzeletbeli dobogó második fokára Gál Szilvia állhatott, aki marcipán szeletével nevezett. A harmadik helyet pedig Matizné Éva kaparintotta meg, lekváros kosárkáival, amiben a zsűri némi dió ízt is felfedezni vélt. A szervezők szakácskönyvekkel és konyhai eszközökkel jutalmazták a legjobbakat. 

 
 
S.B.
 

Olvassa el ezt is!

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.