Kultúra, oktatásKapcsolat a matematika nyelvén is

2012. május 18., péntek
 
Kapcsolat a matematika nyelvén is

A héten a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium diákjai a vásárhelyi Gregus Máté szakiskolában a robotikával, programozásukkal ismerkedtek.

 

 

Fotók: VH

 

 

 

A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium a maga nemében egyedülálló intézmény a Vajdaságban. Eredetileg Természettudományi-matematikai Tehetséggondozó Gimnázium néven alakult, majd idővel a magyar tannyelvű iskolában a matematika tagozat mellett ma már képzőművészeti és  sport tagozat is van. A fő irányvonal azért a matematika maradt, mondja büszkén Horti Krisztina (kisképünkön), aki matek-informatikát tanul a zentai iskolában. Így aztán ő is bekerült abba a tízfős csapatba, amely közel egy hetet töltött Magyarországon, a HISZK Gregus Máté szakiskola vendégeként. A vásárhelyi iskola a Határtalanul pályázaton nyert közel kétmillió forintot a két iskola közötti kapcsolat erősítésére szánja.

A héten a vajdasági diákok, az ebben a vásárhelyi intézményben már hagyományokkal rendelkező tudományággal, számukra azonban új területtel: a robotikával, programozásukkal ismerkedtek. A Vásárhelyi Híreknek, Locki Tamás meg is erősítette, hogy „kéz közelben” itt találkoztak először ezzel a témával, bár a bolyaiban többféle programnyelvet is tanulnak.

A diákok szabadidős programját is a vásárhelyi iskola szervezte, a héten voltak Budapesten, az Indusria 2012 kiállításon, de többek között ellátogattak Ópusztaszerre is Mint a vendégdiákok elmondták, már többen jártak ott, számukra nem volt ismeretlen. Valószínű, tekintettel a több évtizedes testvérvárosi kapcsolatra, és a két település közelségére, a vásárhelyi diákok egy része számára ismerős lesz Zenta, amikor a vajdasági diákok látogatását júniusban viszonozzák.

 

Olvassa el ezt is!

Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Magyar Érdemrend lovagkeresztet, illetve Magyar Arany Érdemkeresztet vehettek át vásárhelyi közéleti személyisége.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.