SportKapásból jó hír a futball-karrierről álmodozóknak

2013. július 1., hétfő
 
Kapásból jó hír a futball-karrierről álmodozóknak

Július 21-ig lehet jelentkezni a futball-labdával igazán szoros barátságot kötött fiataloknak, akik magasabb színvonalon szeretnék folytatni a labdarúgást.

 

 

(Fotó: VH archív)

 

A Hódmezővásárhelyi Futball Club a bajnoki évre két-két csapattal nevezett a II. osztályú bajnokságokba, valamint egy – egy csapattal került be az I. osztályú U-15 és U-14-es bajnokság keleti csoportjába. A Magyar Labdarúgó Szövetség által rendezendő utánpótlás bajnokságokba bekerült összesen hat vásárhelyi csapat megerősítése érdekében július 24-én a városi stadionban kiválasztót tartanak, tájékoztatta Horváth Zoltán klubelnök a Vásárhelyi Híreket. Mint mondta, a régió fiataljai számára hirdetik meg a válogatót, ezzel is lehetőséget teremtve azoknak, akik a megyei bajnokságoknál magasabb szinten szeretnék folytatni labdarúgó pályafutásukat.

Jelentkezni július 21-ig lehet emailben, név, születési év, jelenlegi egyesület és poszt megjelölésével.

A három nappal később kezdődő válogatón délelőtt 9 órától az 1998. január 1 és 2001. december 31 között születettek, míg 13 órától az 1995. január 1 és 1997. december 31 között születettek számára tartanak kiválasztót a HFC edzői.

Horváth Zoltán azt is elmondta, a klub a korosztálynak megfelelő heti 5-7 edzés mellett az életkornak megfelelő képzési rendszert, kiemelt egyéni képzést, az oktatásba beépülő labdarúgó elméleti oktatást, nemzetközi mérkőzéseket és ezzel összefüggésben hazai és nemzetközi karrier lehetőségét is biztosítja a jelentkezők számára. A kiválasztón megfelelt fiataloknak igény esetén beiskolázás és ingyenes kollégiumi elhelyezés is lehetséges.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi úszók a magyar élmezőnnyel együtt álltak rajtkőre

Vásárhelyi úszók a magyar élmezőnnyel együtt álltak rajtkőre

A barcelonai világbajnokság főpróbájának számított a június 26-29. között Debrecenben rendezett 115. Felnőtt Úszó Országos Bajnokság.
Hódmezővásárhelyi az elfogott postarabló

Hódmezővásárhelyi az elfogott postarabló

A 44 esztendős hódmezővásárhelyi férfi menekült a hatóságok elől, miután meglátta a rendőrségi felhívást az interneten. Az egyik siófoki nagyáruház parkolójában fogta el a TEK. Videó az elfogásról!
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.