Kék hírekKamion égett Vásárhely határában

2016. augusztus 3., szerda
 
Kamion égett Vásárhely határában

Kamiontűz miatt ma délelőtt fél tizenegykor indulhatott újra a forgalom a 45-ös úton Szentes és Hódmezővásárhely között.

 

 

 

 

 

 

A Szerbiából érkezett kamion Vásárhelyt elhagyva a 36-os kilométerszelvénynél eddig ismeretlen okból kigyulladt. WC papír, papírtörlőszállítmánya pillanatok alatt lángtengerré változtatta a kamion platóját.

A tűzoltók reggel 6 óra körül kapták a riasztást. A tűzhöz Hódmezővásárhelyről és Szentesről is érkeztek egységek.

A közel 6000 eurot érő WC papír szállítmány elvesztésénél nagyobb kár a pótkocsi, amely teljesen kiégett.

Személyi sérülés nem történt, a teljes útzár fél tizenegyig tartott.

 
 
VH-CSMKI
 

Olvassa el ezt is!

Akár súlyos baleset is lehetett volna

Akár súlyos baleset is lehetett volna

A késő esti időpontnak köszönhető, hogy nem történt tragédia Vásárhelyen a Szent Antal és Mária Valéria utca sarkán álló iskolaépület vakolat-omlása következtében.
A Magyar Posta viszi a tankönyveket

A Magyar Posta viszi a tankönyveket

Megkezdődött a tankönyvek kiszállítása. A vásárhelyi iskolákba augusztus közepétől érkeznek meg. A diákok 67 százaléka ingyen kapja a tankönyveket.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.