KözéletKallai Árpád vezeti tovább az Erzsébet Kórházat

2012. november 16., péntek
 
Kallai Árpád vezeti tovább az Erzsébet Kórházat

Megszületett a döntés, közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyi államtitkársága. A 47 kórház vezetői tisztségére kiírt pályázat 32 poszt esetében zárult eredményesen, 15 helyen eredménytelen lett.

 

 

 


 

A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) 2012. július 29-én pályázatot írt ki az állami fenntartásba került városi egészségügyi intézmények intézményvezetői álláshelyeire, valamint a korábbi megyei önkormányzati és fővárosi egészségügyi intézmények eredménytelennek nyilvánított főigazgatói posztjára.

A Magyar Nemzet egy héttel ezelőtt írt arról, hogy több tucat kórház élére az eredeti tervek szerint november elsejével kellett volna kinevezni az új főigazgatókat, de ez nem történt meg. A lap szerint a kormánypárti frakción belül komoly viták voltak ez ügyben.

A pályázati időszak lezárult, ennek eredményeként a Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház- Rendelőintézetet továbbra is Dr. Kallai Árpád vezeti. A makói Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórházra eredménytelen volt a pályázat, azonban ez csak formalitás, mert az emberi erőforrások minisztere az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 155. § (4) bekezdése szerinti alapítói jogok gyakorlójaként 10 kórházat érintve integrációról döntött, melyet 2012. december 31.-ig kell elvégezni. Mint ismeretes, a makói kórház a Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház telephelyeként működik tovább.

 

 

Kallai Árpád, 2004-ben a szegedi Vasútegészségügyi Kht. orvos igazgatói posztját hagyta ott az Erzsébet Kórház élére történő kinevezésekor.

1989-ben szerezte meg az orvosi diplomát Szegeden, majd radiológus szakorvos lett, 1989 és 1999 között a szegedi radiológiai klinikán orvosként, majd egyetemi tanársegédként dolgozott. 1995-ben a budapesti Külkereskedelmi Főiskolán okleveles szakközgazdász végzettséget, majd 2003-ban Szegeden az egyetem gazdaságtudományi karán orvos közgazdász és egészségügyi menedzser diplomát szerzett. 1999-től a szegedi Vasútegészségügyi Kht. szegedi központjának orvos igazgatójaként tevékenykedett.

 Nős, 3 gyermek édesapja.

2011. augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült 

 

Olvassa el ezt is!

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.