KözéletKaland a javából, két keréken

2011. augusztus 25., csütörtök
 
Kaland a javából, két keréken

Hódmezővásárhely Önkormányzata, a Hódmezővásárhelyi Gyermekegészségügyért Alapítvány valamint a Hungarian Flyers Kerékpáros Klub első alkalommal rendezi meg szeptember negyedikén a Bodnár Bertalan Kerékpáros Teljesítménytúrát.

 

 

 

 

Bár még több mint egy hét van a teljesítménytúra kezdetéig, máris közel 40 résztvenni szándékozó kerékpáros nevezése érkezett, mondta Kőrösiné Balázs Erika szervező (képünkön). A hagyományteremtőnek szánt kerékpáros teljesítménytúra igazi kuriózuma, hogy a 27 kilométeres táv végig a Mártélyi Tájvédelmi körzet területén halad. Érinti a tanösvényt, a gátakat, az erdős ártéri területet, igazi természetközeli élményt nyújtva a résztvevőknek. Kőrösiné elmondása szerint, éppen emiatt több hatóság engedélyét kellett kérni, de azt is hozzátette, mindenhol készséges voltak, így már minden engedélyük megvan.

 

A túra résztvevői a Bodnár Bertalan Természet- és Környezetvédelmi Oktatóközponttól indulnak és ide is térnek vissza. A 10 órakor induló körülbelül 4 órás túra nem igényel speciális kerékpárt, bár érdemes valamilyen túrakerékpárral nekivágni. Kőrösiné elmondta, a helyszínen, korlátozott számban lehet majd kerékpárt bérelni. A kilátogató családokat várja a Kalandpark, de lesz kerékpáros ügyességi verseny és lehet csónakázni is. A célba visszatérő versenyzőket díjmentesen meleg ebéden látják vendégül. Kőrösiné kérdésünkre elmondta, augusztus 31-ig lehet nevezni, korhatár nélkül, de inkább 9-10 év felettiek induljanak neki az igazi vadregényes tájakon vezető 27 kilométeres túrának.   

 

Részletes útvonal:

 

Rajt: 

-    Mártély, Bodnár Bertalan Természet- és Környezetvédelmi Oktatóközpont
-    Délnek indulva tanösvényen át
-    Kutyafenék érintésével északnak fordulva
-    Víz kivételi műnél Ányás ,,szigetre”
-    Tisza folyó mentén északnak végig a 105NY nyiladékról a 101NY át
-    Keletre fordulva, az árvízi töltésen lévő kerékpárútig
-    Délre fordulva, a Korhány melletti, töltésen futó kerékpárúton vissza Mártélyi üdülőkig
-    Mártélynál nyugatra, majd délnek fordulva,
-    Bodnár Bertalan Természet- és Környezetvédelmi Oktatóközpont előtt elhaladva ismét a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának gondozásába tartozó tanösvényen át, déli irányba, Kutyafenéken át érjük el Körtvélyes ÉNY-i sarkát.
-    Innen a Tisza folyó partja mellett, Tűfarok irányába haladva 136NY1 és 136NY2 nyiladékon áthaladva érünk el Barci-rét szántóihoz.
-    Keletre fordulva, a szántók közötti földúton haladva a töltésig
-    Töltésen északnak fordulva végig a töltésen, Mártélyig
-    Mártélynál nyugatra, majd délnek fordulva

Cél:  

-    Bodnár Bertalan Természet- és Környezetvédelmi Oktatóközpont

 

 

A túra minden további részletét megtudhatja ITT!

 

Olvassa el ezt is!

Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Orbán Viktor Vásárhelyen

Orbán Viktor Vásárhelyen

A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
A kosárlabda szezon bravúrja

A kosárlabda szezon bravúrja

Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
 

És ezt már olvasta?

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
Földesi Zoltán magyar bajnok lett
Földesi Zoltán magyar bajnok lett A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
 
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli.