KözéletKakasszék szülötte beruház

2016. március 26., szombat
 
Kakasszék szülötte beruház

Kovács Gábor milliárdos bankár célja, hogy szülőfaluja, Kakasszék visszakerüljön a térképre. A napokban avatták a vendégházát, a tavaly nyáron bejegyzett cége pedig, a hagyományostól eltérő biogazdálkodásra készül. 

 

 

 

 

Magyarország egyik legsikeresebb üzletembere, Kovács Gábor bankár karrierje a Magyar Nemzeti Banktól a londoni Citibank alelnöki székéig ívelt az 1980-as évek második felében. Innen hazatérve engedett az új kihívások iránti vágyának, és 1991-ben megalapította saját vállalkozását, jelenlegi nevén a Bankár Holding Zrt.-t. Majd ugyanez az indíttatás vezette a képzőművészet birodalmába, a műgyűjtés szenvedélyéhez, amely élete alapvető és máig meghatározó élménye lett. Ennek jelét adta Hódmezővásárhelyen is, amikor a Kogart, illetve Kovács Gábor és a Tornyai János Múzeum együttműködése alapján, a múzeumban- a 2012- es felújítása óta - több rangos, országos visszhangot kiváltó kiállítást rendeztek.

 

2014-ben jelentette be, hogy vendégházat épít, a kakasszéki származású üzletember, aki tizennyolc éves koráig élt a kistelepülésen. Az egykori állomás melletti ház a nagyapjáé volt, a majdnem az enyészetté vált épületet megvásárolta és felújította. Körülbelül öt éve megalapította a Kakasszéki Emberekért Alapítványt, amelynek segítségével helyben közösségi házat alakított ki, amit a helybeliek Juci-villának hívnak.

A gyógyintézethez közeli kis utcában 2014-ben elkezdett vendégház építkezése, a tervek ellenére időben megcsúszott. Az egyszerű, puritánnak látszó, ám jól felszerelt vendégház nem hivalkodó, beleillik az épített környezetbe, átadására a napokban került sor. A négyszobás, kb. 16 vendég fogadására alkalmas beruházáshoz 54 millió forint pályázati forrást is kapott a Kovács Gábor által jegyzett Kakasszéki Idegenforgalmi Kft.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A Petőfi Rádió a nyerő

A Petőfi Rádió a nyerő

Az országos mérések alapján  a Petőfi Rádió a harmadik leghallgatottabb rádió a Dél alföldi régióban is. A népszerű rádió stábja Székkutason járt a napokban.
Megtartó erővel bíró közösségi hely

Megtartó erővel bíró közösségi hely

Továbbra is csak az ötlet szintjén téma. Zajlik az aláírásgyűjtés, amelyhez most csatlakozott a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének hódmezővásárhelyi csoportja.
Impozáns napelempark épült Vásárhely határában

Impozáns napelempark épült Vásárhely határában

Ez lesz Magyarország egyik legmodernebb naperőműve, amely méretében, technológiai újításaiban és kivitelezési gyorsaságában is kiemelkedő.
Eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben

Eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben

Megöléssel fenyegette volt élettársát, illetve egy csákánnyal megsebesítette a nő egyik ismerősét.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 46. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Négyéves a tramtrain
Négyéves a tramtrain Eddig több mint 93 alkalommal kerülhették volna meg a Földet az Egyenlítő mentén, de akár közel ötször is megjárhatták volna oda-vissza a Föld-Hold távolságot.
 
A Wenckheim kastély ügy - epilógus
A Wenckheim kastély ügy - epilógus A pályázat támogatást kapott, így a kastély teljes fenntartása Békés vármegye kezébe került. Közel egymillárd lesz a további felújításra.
 
Egy nappal hosszabb lesz a a DEJA VU Fesztivál 2026-ban
Egy nappal hosszabb lesz a a DEJA VU Fesztivál 2026-ban Minden eddiginél nagyszabásúbb koncepcióval tér vissza 2026-ban Magyarország legnagyobb retro fesztiválja. Kezdődik a bérletárusítás.
 
A Kosársuli feljött a tabella 7. helyére
A Kosársuli feljött a tabella 7. helyére Másfél hónap után ismét hazai pályán játszott bajnokit a Vásárhelyi Kosársuli, és zsinórban négy elveszített mérkőzést követően újra nyerni tudott.
 
Árakat emel az önkormányzat
Árakat emel az önkormányzat

A kormányzati elvonások és inflációs terhek miatt, illetve az új, költségnövelő állami előírásokra és adminisztratív terhekre való tekintettel.

 
Idén is jön a város Mikulása
Idén is jön a város Mikulása Hódmezővásárhely Önkormányzata a tavalyi évhez hasonló összegben idén is hozzájárult a városi fenntartású óvodák játékvásárlásához.