KözéletKajak-kenu vb - Már a viadal helyszínén a magyar csapat

2011. augusztus 16., kedd
 
Kajak-kenu vb - Már a viadal helyszínén a magyar csapat

Kedden elfoglalta szállását Mórahalmon, a Colosseum Hotelben a magyar kajak-kenu válogatott, amelynek tagjai már a szerdán rajtoló, szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokság lázában égnek.

 

 

 

A verseny előtti utolsó, szegedi sajtótájékoztatón Storcz Botond, a 44 fős hazai csapat szövetségi kapitánya elmondta: ezúttal talán az érmeknél is fontosabb az olimpiai kvóták kiharcolása. E tekintetben a női kajakosoknál hatból hat, a férfi kajakosoknál nyolcból szintén hat, míg a férfi kenusoknál négyből akár négy kvóta megszerzésére is alkalmasnak tartja a keret tagjait.
"A harmadik hazai világbajnokságomra készülök mint elnök, és az addigi családiasabb események után az 1998-as, első szegedi vb volt az, amely előtt a sportág robbanásszerű fejlődésnek indult. Most a pálya felújításával világszínvonalat értünk el, és ezt majd a vízen is bizonyítani kell" - fogalmazott Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke, aki még hozzátette: a férfi kajakosoktól és a kenusoktól is azt várja, hogy megközelítsék azt a csodálatos teljesítményt, amelyet a női kajakosok már évek óta produkálnak.
Az eseményen a magyar válogatottat hatan képviselték, közülük ketten, Vereckei Ákos és Kovács Katalin a korábbi két szegedi vb-n (1998 és 2006) is részt vett.
"Már alig vártuk, hogy megérkezzünk Szegedre, hiszen délelőtt még Szolnokon volt egy kemény edzésünk. Kíváncsian várjuk, milyen újdonságokkal szolgál a pálya, a csütörtöki első futamig hátralévő idő pedig biztos gyorsan eltelik majd" -nyilatkozta a 29-szeres világ- és kétszeres olimpiai bajnok Kovács Kati (képünkön), akinek négyes társai, Kozák Danuta, Szabó Gabriella és Benedek Dalma is megjelentek az összejövetelen csakúgy, mint Vereckei négyesbeli partnere, Kammerer Zoltán.
A 39. gyorsasági világbajnokság szerdán 15 órakor, a parasportolók előfutamaival kezdődik, majd 20:30-tól a Dóm téren következik az ünnepélyes megnyitó.

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.