KözéletKagylóznak

2014. október 8., szerda
 
Kagylóznak

Az utóbbi napokban több email érkezett Szerkesztőségünkbe, illetve a Vásárhelyi Hírek facebook oldalain is több hozzászólás arról számol be, hogy telefonon keresztül közvélemény-kutatás zajlik Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

 

A kérdések igen változatosak, attól kezdve, hogy mennyit költ a család havonta, hová járnak vásárolni, milyen gyakran utaznak Szegedre. Ám a kérdések egy része kifejezetten politikai jellegű, amikor a vonal másik végén azt kérdezték, mi a véleménye Orbán Viktorról, Almási Istvánról, Molnár Lászlónéról, Kis Andreáról. Ha valaki visszakérdez, hogy kinek a megbízásából kutatkodnak, mindig kibújnak a válasz alól.

Azt nehéz lenne bebizonyítani, hogy a gazdasági és a politikai kérdések egy és ugyanattól a közvélemény-kutatótól származnak-e, vagy egyéb „önkéntesek is bedolgoznak.” A tény viszont hogy a vásárhelyieknél mindkét témában érdeklődtek.

 

Havránek Ferenc, önkormányzati képviselő, a Magyarországi Munkáspárt 2006 Európai Baloldal polgármesterjelöltje viszont úgy gondolja egyértelműen politikai indíttatású a körbetelefonálgatás, sőt választási jogszabálysértésnek tartja és ennek hangot is adott. Vagyis kifogást fogalmazott meg a Helyi Választási Bizottsághoz, amely szerint a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata megsérti a választási törvényt.

Erről tájékoztatta a helyi sajtó képviselőit hétfői sajtótájékoztatóján is.

Havránek Ferenc a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a Választási Bizottság 4:3 arányban leszavazta a kifogást és elutasította. Hozzátette, furcsának találta, hogy ezen az ominózus Választási bizottsági ülésen a Helyi Választási Iroda vezetője, Dr. Korsós Ágnes címzetes főjegyző nem vett részt.

Havránek Ferenc egyébként azt is nehezményezte, hogy a hozzá érkezett visszajelzések szerint, a telefonos közvélemény-kutatók három polgármester-jelöltről érdeklődnek, miközben négy jelölt van, vagyis a kérdések között a Munkáspárt 2006 Európai Baloldal polgármesterjelöltje, nevezetesen Havránek neve nem szerepel.

 

Az október 6-án tartott sajtótájékoztatóval egy napon, a Hódmezővásárhelyi Önkormányzat által kiadott közleményében arról tájékoztat, hogy gazdaságfejlesztési stratégia kidolgozása tárgyban egy külsős cég megbízásával október 15-ig gazdasági szempontú vizsgálatot készítenek, amelynek keretében a helyi vállalkozói igények feltérképezésére, valamint gazdaságfejlesztési elképzelésekkel kapcsolatos lakossági vélemények vizsgálatára kerül sor telefonos, illetve személyes interjúk lefolytatásával. A felvett adatok részét képezik a gazdaságfejlesztési stratégiának, amely 2014. november 30-át követően kerül a közgyűlés elé.

A közlemény arra is kitér, hogy az önkormányzat nem kért, nem vár és nem használ fel semmilyen politikai tartalmú információt, elemzést, vagy összegzést. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A zene katartikus ünnepévé varázsolja az estét

A zene katartikus ünnepévé varázsolja az estét

Nem csak professzionális előadó, de nyitott, szabad szellemű, kreatív zeneszerző is, ettől lesz igazán egyedülálló élmény a vásárhelyi koncertje is.
Rablási kísérlet Vásárhelyen

Rablási kísérlet Vásárhelyen

A hódmezővásárhelyi rendőrök órákon belül elfogták a 47 éves rablót, aki a Lévai utcában támadt rá egy idős férfira.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.