SportJunior Úszó Európa Bajnokság Hódmezővásárhelyen

2012. szeptember 30., vasárnap
 
Junior Úszó Európa Bajnokság Hódmezővásárhelyen

Szeptember 29-én Liszabontól 25 kilométerre, Cascais-ben az Európai Úszó Liga (LEN) kongresszusán a négyéves ciklus végén megválasztották a szövetség új elnökét, az olasz Paolo Barelli személyében valamint az egyes további tisztségviselőket.

 

 

 

 

Az 51 tagú kontinentális szövetségből 41-en részt vettek a szombat estébe nyúló kongresszuson, amelyen Gyárfás Tamást, a Magyar Úszószövetség elnökét a LEN gazdasági vezetőjévé választották, amellett összesen nyolc honfitársa került be az európai szövetség különböző bizottságaiba. A „terep” előkészítésben főszerepet vállaló sportdiplomata jóvoltából minden eddiginél több magyar került be a LEN különböző bizottságaiba, és bónuszként újabb rangos úszóeseményt sikerült Magyarországra hozni.

 

Szintén magyar, Csurka Gergely lett a sajtóbizottság vezetője, aki beszámolt arról, hogy 2015-ben Hódmezővásárhely rendezheti meg a juniorkorú úszók Európa-bajnokságát. Az estébe nyúló ülésen a legkomolyabb verseny a 2015-ös junior úszó Európa-bajnokságért folyt, hiszen három kandidáló is akadt: Hódmezővásárhely mellett a horvátoktól Rijeka, az izraeliektől pedig Netanja városa kívánta megrendezni a viadalt, és a szavazásnál a vezérkar döntő többsége a magyar pályázatot támogatta.

 

A kongresszus után az 58 éves új elnök Paolo Barelli kijelentette, „Bár tisztában vagyunk a jelen gazdasági helyzettel, mégis a legfőbb cél, az európai vizes bajnokságok eddigi magas színvonalának megtartása. Az Európai Úszó Liga ezért minden erőfeszítést meg fog tenni”

 
 
Forrás: len.eu
VH
 

Olvassa el ezt is!

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
Kapu Tibor Vásárhelyen

Kapu Tibor Vásárhelyen

Március 17-én a második magyar űrhajós volt a vendége a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolának. Találkozott a vásárhelyi polgármesterrel is.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.