Kultúra, oktatásJöttek, fújták, mentek

2012. június 10., vasárnap
 

A Kossuth téren szombat délelőtt fesztiválhangulatú fúvószenekari térzenét adott négy fúvószenekar. Két mazsorettcsoport táncolt, egy traktor szólózott.  

 

 

Fotók: VH

 

 

 


1984-ben Magyarországon az elsők között Abonyban alakult mazsorett csoport. A fúvószenekarhoz csatlakozva magyar és nemzetközi indulókra nagy sikerű koreográfiákat adtak elő. Mára közös egyesületben az Abonyi Fúvószenekarral összesen 65-en rendszeresen fellépnek az ország szinte valamennyi nagy fesztiválján. Az abonyiak maguk is 13 év óta regionális fúvószenekari fesztivált rendeznek, amelyre idén is meghívást kapott a Hódmezővásárhelyi Városi Fúvószenekar és a Hód Kristály Mazsorettek.

 

Vágó János a zenekar vezetője mint mondta „Tizenegy éve járunk Abonyba a Fúvószenekari Fesztiválra és az Abonyi Fúvószenekar is volt már Vásárhelyen. Igazából egy személyes kapcsolat kamatozódott ezáltal,”  Az Abonyi Fúvószenekar élén Csáki Kálmán áll, akivel kisdiákként együtt jártak a Péczelybe és mindketten kürtösök lettek. Innen a személyes jó kapcsolat, amelynek eredményeként a hétvégén az abonyiak Vásárhelyen vendégeskedtek, egy egész napos fúvószenekari találkozó résztvevőiként.

 

Szombaton délelőtt 4 zenekar, az Abonyi Fúvószenekar, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara, a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Fúvószenekara, és a Hódmezővásárhelyi Városi Fúvószenekar vonult fel az Andrássy utcán a Kossuth térig, majd térzene szórakoztatta a közönséget. Hogy a „show” teljes legyen, az abonyi zenekart elkísérte a saját mazsorett csoportja és a vásárhelyi Hód-Kristály Mazsorettcsoport is bemutatta legjobb koreográfiáit. Közte néhány újat. Ezek egyike volt az Aréna Classic összeállítás, amelyben Radeczky Mars és az Aida - bevonulási indulója mellett még Kán-kán is volt.

 

A hangulatos és jó kedélyű délelőttön a négy fellépő mellett, volt egy ötödik is, a Kossuth tér oldalán a kotrókanalas traktor, amely valószínű a rendezők figyelmét elkerülte. A közönségből többen is szóvá tették, hogy bántóan belezajongott a térzenébe.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
Orbán Viktor Vásárhelyen

Orbán Viktor Vásárhelyen

A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.