KözéletJótékony Rotary Bál

2010. november 13., szombat
 
Jótékony Rotary Bál

Idén valamivel kevesebben voltak, de bánhatják akik lemaradtak a nagy műgonddal összeállított menüről és egy remek zenekar muzsikájáról.

 

Libatepertő lilahagymával, dijoni mártásos zöldsaláta ágyon  konfitált (vagyis alacsony hőmérsékleten készített) libazúza, pácolt kemencés libacomb vörösborban áztatott aszalt szilvával, almás párolt káposztával, hagymás tört burgonyával. Ez a kihagyhatatlan menü volt november 12-én, pénteken a Fekete Sasban, az idei Rotary Club bálján. A helyszíni beszámolók szerint, a gondosan összeállított Márton napi vacsora után a Gelniczky Band színvonalas muzsikája késő éjjelig nem engedte távozni a tánctól megfáradt lábak tulajdonosait. A felhőtlen szórakozás mellett, természetesen az idei bál is a Rotary-tól megszokott jótékonysági felajánlások jegyében zajlott. Prof. Dr. Mucsi Imre a Rotary Alapítvány elnöke portálunknak elmondta: köztudottan a bevétel mindig valami jó célt szolgál. Ebben az évben a közel 300 résztvevő jegybevételéből és a szponzorok felajánlásából 400 ezer forintot szerény körülmények között élő, ám kiemelkedő teljesítményt nyújtó nyolc vásárhelyi diák ösztöndíjára fordítanak. A bevétel többi részét pedig a somlóvásárhelyi iszapkatasztófa károsultjainak juttatják el.

A hódmezővásárhelyi Rotary Clubot  1931-ben alapították, majd 1998-ban  újra alapították. Karitatív tevékenysége során nem csak a bálok rendezésével, hanem egyéb felajánlásokkal vesz rész a város közéletében. Következő felajánlásuk november 24-én lesz, amikor a Kossuth téren átadják azt a tapintható térkép , amely segíti a vakok és gyengénlátók tájékozódását  Hódmezővásárhelyen.     

 

Olvassa el ezt is!

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.