Kultúra, oktatásJönnek a szóbelik

2012. november 2., péntek
 
Jönnek a szóbelik

Befejeződtek az őszi írásbeli érettségik. A mostani vizsgákon változás, hogy közép- és emelt szinten is 20 helyett 25 százalékos eredményt kell elérni az elégséges osztályzathoz.

 

 

 


Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleménye szerint a tanév rendjében meghatározott 10 nap alatt 161 vizsgahelyszínen mintegy 16 400-an tettek írásbeli vizsgát.

A jelentkezők ebben a vizsgaidőszakban is élhetnek a hét vizsgafajta mindegyikével, azaz a rendes, az előrehozott, a szintemelő, a kiegészítő, az ismétlő, a pótló és a javító érettségi letételével. Az őszi vizsgaidőszakban hagyományosan előrehozott érettségi vizsgára jelentkeznek a legtöbben.

A középiskolák alacsonyabb évfolyamaira járó diákok több mint 9700 ilyen vizsgát tesznek le idén ősszel, ez az összes vizsga 51 százaléka. Jelentős még az úgynevezett rendes érettségi vizsgák száma, több mint 3300 (18 százalék). A letenni kívánt javító vizsgák aránya 13 százalék, míg a szintemelő vizsgáké 10 százalék.

 

Hódmezővásárhelyen az előző évekhez, például a 2010-ben a 96 diákhoz képest idén többen, 127-en választották az előrehozott érettségit. Balázs József, az Önkormányzat Oktatási csoport vezetője tájékoztatása szerint, a legtöbben idén is angolnyelvből, 39 –en szeretnék letudni az érettségit. Matematikából 32 fő, magyar irodalomból15 fő, földrajzból 11 fő, németnyelvből 8 fő, történelemből 6 fő, biológiából és informatikából 4-4 fő, latinból 3 fő, kémiából 2 fő, valamint további három tárgyból 1-1 fő  írásbelizett. Az emelt szintű szóbeli vizsgák időszaka november 7-13, a középszintű szóbeli november 22-30. között lesz.

 

2014 januárjától már csak idegen nyelvekből és informatikából lehet majd előrehozott vizsgát tenni. Több ezer diák járhat rosszul, sokan ugyanis természettudományos tantárgyakból írásbeliznének és szóbeliznének idő előtt, ezeket ugyanis a legtöbb középiskolában csak a kilencedik és a tizedik évfolyamon tanulják.

 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
Orbán Viktor Vásárhelyen

Orbán Viktor Vásárhelyen

A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.
Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.