Kultúra, oktatásJól megfér a hímzés és a fazekasság egy fedél alatt

2011. október 8., szombat
 

Az ide Őszi Hetekből sem maradhat ki a kézművesek kiállítása a Belvárosi Fazekasházban. Az idei év különleges is, hiszen már tíz éve, minden ősszel megnyílik a Kezek Dicsérete című, művészeti remekeket felvonultató kiállítás. A hímzéstől kezdve a kerámián át, a merített papírig, sokféle alkotást láthat a nagyérdemű.

 

Fotó:VH

Nézze meg videó beszámolónkat ITT!

 

Kerámiából készült hegedű, népi motívumú étkészlet, hímzett ágynemű, sőt még egy mézeskalács huszár is visszaintegetett az asztalról a XI. Kezek Dicsérete nevet viselő, kézműves remekeket felvonultató bemutatón. Nem csak az alkotások sora hosszú, hanem az alkotóké is, hiszen, mint ahogy Ambrus Sándor fazekas is elmondta, talán idén sikerült a legtöbb „mestert” meghívni a kiállításra.

A kiállítás alcíme Múlt – Jelen - Jövő, A hagyomány folyama a jövő záloga. Ezt a nevet az installáció elemei és alkotói is jól szimbolizálták. A múltat Fodor Józsefné fehér hímzés gyűjteménye jelenítette meg. Ezek már igazi kincsnek számítanak, hiszen több mint száz éves darabok is látható.

A jelent Ambrus Sándor, fazekas, népi iparművész munkái, a HÓDFÓ Hímző Műhely alkotásai, Jellinek Márta mézeskalács remekei, Násztor József papírmerítő kiállítási darabjai, valamint Szabóné Tóth Hild tűzzománcai képviselték a Belvárosi Fazekasházban.

Míg a jövőt a „fazekas inasok” elevenítették meg, Czékmán Nikolett, Imre Zsófia, Kovács Anna, Kovács Eszter, Schütz Dávid, Sütő Bernadett és Szántai Gábor keze személyében és keze munkájában.

„Október hatodikán ünnepelte tízéves évfordulóját ez a kiállítás, hiszen annak idején ekkor nyílt meg először a terem ajtaja a közönség előtt. Ahogyan az idei műveket rendeztem, kezembe került egy fotó, a kezdetekről és bátran mondhatom, akkoriban még igen vérszegények voltunk, csak két vendég kézműves volt jelen, mostanra pedig ez a szám megnőtt. Fejlődtünk, sokat fejlődtünk.”- emlékezett vissza a kezdetekre Ambrus Sándor, fazekas.

A kiállítást bátran nevezhetjük vegyesnek, hiszen jól megfért egymás mellett a mézeskalács szívecske és a kerámia edény is. A legváltozatosabb használati eszközök álltak díszsort a polcokon. Egy másik szobába belépve viszont nagymamáink, bár sokaknak dédanyáik kora tárult újra a szemünk elé, hiszen Fodor Józsefné hímzésgyűjteménye, a hatvanas éveket hozta vissza napjainkba. A díszpárnától kezdve a csodaszép függönyökön át, még egy leányka keresztelőruha is helyet kapott a kiállításon, bár a textília inkább egy angyalka ruhájának tetszhetett.

A kiállítás egészen december 15-ig látogatható, hétköznap 10-től délután öt óráig, míg hétvégén két óráig van myitva.

 
 
S.B.
 

Olvassa el ezt is!

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.