KözéletJól látható célok

2010. november 14., vasárnap
 
Jól látható célok

"Meg kell őriznünk a múltunkban gyökerező jövőképet."

 

November 13-án este a Fekete Sas éttermében tíz éves évfordulóját ünnepelte a Dél-Alföldi Hagyományőrző Kossuth Társaság. 2000. október 24-én, ahogy Csáki Zsolt, az egyesület elnöke mondta: véletlenül, de nagyon is üzenetértékűen, 48 fővel alakultak. Az alapítóokiratukhoz hűen azóta is a magyar történelem néprajzi, irodalmi, gasztronómiai emlékeinek megőrzése a céljuk. Mint portálunknak megfogalmazta: egy növény gyökérrel kezdődik, szára és levele van, majd gyümölcsöt hoz, ha nem vágjuk el a gyökereit. A civil egyesület 50-70 állandó tagsága mellett több száz pártoló tagjuk van, akik részt vesznek a Társaság minden rendezvényén. Így volt ez szombaton este is, a tíz éves évfordulón, amelyen a kossuthi időket idéző stílszerű vacsora előtt Benkő László irodalmi összeállítását és az Aranypáva Népdalkör műsorát hallgathatták. Csáki Zsolt elnök, köszöntő beszédében az elmúlt tíz évét foglalta össze és mintegy meghatározta a Társaság további tevékenységének lényegét, amikor kijelentette: meg kell őriznünk a múltunkban gyökerező jövőképet.

 

Olvassa el ezt is!

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.