SportJól jön egy kis szurkolás

2013. december 6., péntek
 
Jól jön egy kis szurkolás

Az utolsó mérkőzésére készül a HLKC az NBII Dél-Kelet csoport női Felnőtt és Junior Kézilabda Bajnokság 2013/2014-es őszi szezonjában, ellenfelük a budapesti KSI SE csapata lesz szombaton a Hódtói Sportcsarnokban.

 

 

 

A vásárhelyi felnőtt csapat jelenleg az Orosházi NKC és a Szarvasi NKK mögött egy ponttal lemaradva a tabella harmadik helyén áll. Az utolsó fordulóban hazai pályán mindenképp be kell gyűjteni a két pontot a fiatal játékosokból álló budapesti csapat ellen, hogy a tabellán akár előbbre is léphessenek.

 

A HLKC-tól kapott tájékoztatás szerint, sérültjeik állapota az elmúlt héten nem változott, így a szezonzáró mérkőzésen is erősen tartalékos összeállításban lép pályára Gaál Adrienn csapata. A budapestiek jelenleg az utolsó helyen állnak a bajnoki tabellán, azonban figyelemreméltó, hogy Kisteleken pontot tudtak szerezni, így semmiképpen nem szabad könnyen venni a mérkőzést.

 

Gaál Adrienn, játékos-edző: “Szeretnénk szépen és tisztességesen búcsúzni az őszi szezontól. Bízunk benne, hogy sok néző kilátogat a szezonzáró mérkőzésünkre, hiszen Nekik is köszönhetjük eddigi jó teljesítményünket!”

 

Olvassa el ezt is!

Átadták az ország első háromdimenziós mammográfkészülékét Hódmezővásárhelyen

Átadták az ország első háromdimenziós mammográfkészülékét Hódmezővásárhelyen

A szűrési programnak köszönhetően. 2013-ra a kistérségben a csaknem hatezer, veszélyeztetett korosztályban lévő nő majdnem 70 százaléka vett részt szűrésen.
Ki akar focista lenni?

Ki akar focista lenni?

Jó hír a futball-labdával igazán szoros barátságot kötött fiataloknak, akik magasabb színvonalon szeretnék folytatni a labdarúgást. A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia válogatója lesz.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.