GazdaságJól alakultak a vámbevételek a Dél-Alföldön az első félévben

2011. július 23., szombat
 
Jól alakultak a vámbevételek a Dél-Alföldön az első félévben

A Dél-Alföldön kissé növekedett az adóalanyok száma az elmúlt fél évben, elsősorban az adószámos magánszemélyek és a társas vállalkozások száma lett több; és a vámbevételek tekintetében is sikeres félévet zárt a régió - hangzott el a NAV Dél-alföldi Regionális Adó, valamint Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága, félévet értékelő pénteki sajtótájékoztatóján, Szegeden.

 

 

 

    Papp István regionális adófőigazgató elmondta: a gazdálkodási tevékenységet folytató adóalanyok száma a régióban 2011. június végén 238,9 ezer volt, több mint 4 ezerrel, 1,8 százalékkal haladta meg az előző év első félév végén nyilvántartottat.
    Az ellenőrzésekről kifejtette: a befejezett több mint 15 ezer vizsgálat során mintegy 15,7 milliárd forint nettó adókülönbözetet állapítottak meg. A megállapított adókülönbözet 3,5 százalékkal csökkent, csakúgy, mint a jogerős adókülönbözet, ami 1,9 százalékkal lett kevesebb. Az elvégzett ellenőrzésekhez kapcsolódóan kivetett ellenőrzési szankció azonban csekély mértékben, 1,1 százalékkal növekedett tavalyhoz képest.
    A hátralékok nagysága stagnál, összesen több mint 131.548 millió forint a régióban. Ezek közt egyre több a kis tartozás. A jövőben a hátralékkal rendelkezők számának csökkentése lesz a cél, és próbálják a kisebb tartozásokat is behajtani, így nemcsak a nagy adózókat keresik majd fel - hangsúlyozta.
    A végrehajtásból 16 milliárd forint folyt be, amelynek több mint 60 százaléka adó, 35 százaléka járulék, 5 százaléka vám, magán-nyugdíjpénztári, illeték, valamint csőd- és felszámolási eljárásból származó pénz.
    Márkus András pénzügyőr dandártábornok a NAV Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri főigazgatója értékelésében kifejtette: a bevételek tekintetében sikeres félévet zárt a Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóság, hiszen a vám és jövedéki szakterületen 118 százalékban teljesült az adott időszakra előírt bevételi összeg.
    A részletekről szólva kifejtette: a régió illetékességi területén a vámeljárások száma emelkedett, hiszen míg 2010. első félévében 18.585 export és 10.655 import vámkezelés történt, addig 2011. év azonos időszakában az export vámkezelése száma 22.296, az importé 12.012 volt.
    A határon és belterületen végzett ellenőrzésekből több mint 17 ezer esetben derült fény jogsértésre, amelyekhez kapcsolódóan 760 millió forintot meghaladó bírságot szabtak ki.
    A felderített jogsértések 65,41 százaléka és a bírságösszeg 29,17 százaléka kapcsolódott a szerb határátkelőkön végzett ellenőrzésekhez. Az esetszámok 34,59 százaléka, továbbá a bírságösszeg 70,83 százaléka pedig a román határszakaszon és a belterületen végzett ellenőrzésekre vonatkozott.
    A felderített 251 bűncselekmény legnagyobb hányada a csempészet volt, számos esetben előfordult szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése, bélyeghamisítás, jövedéki orgazdaság, visszaélés jövedékkel, közokirat hamisítás, visszaélés lőfegyverrel, lőszerrel, továbbá kábítószer- és embercsempészet. A bűncselekmények elkövetési értéke meghaladta a 200 millió forintot, míg a lefoglalt termékek értéke 175 millió forint volt.
    Továbbra is a jövedéki termékek vezetik a lefoglalások listáját. 2011-ben eddig 208.869 doboz cigarettát foglaltak le összesen 130 millió forint értékben a pénzügyőrök. A lefoglalt alkoholtermékek mennyisége azonban csökkent.

 
 
Forrás: NAV
 

Olvassa el ezt is!

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.