KözéletJogerős ítélet

2011. június 21., kedd
 
Jogerős ítélet

A Hódmezővásárhelyi Városi Bíróság a mai napon tárgyalta a P. Sándor elleni, rendbontás vétsége miatti büntetőügyet.

 

 

 

 

 

 

Mint arról a sajtó beszámolt május 24-én a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezet demonstrácót szervezett Hódmezővásárhelyen, a Kossuth téren. A vádlott a rendezők által biztosított helyszínen elhaladva a demonstráció résztvevőit szidalmazta. P. Sándort az egyik rendező felszólította a terület elhagyására, majd miután ennek nem tett eleget, megpróbálták onnan kikísérni. A vádlott a vele szemben jogszerűen intézkedő rendezőt ellökte, aki ettől a földre esett.

A vádírat szerint a vádlottat a bűncselekménye elkövetésekor tetten érték, a bizonyítékok is rendelkezésre álltak, így az ügyészség a vádlottat bíróság elé állította.

A június 21-i  tárgyaláson a történteket rögzítő biztonsági kamera felvételét is lejátszották, ezt követően a vádlott tettét beismerte és megbánta.

Erre tekintettel a bíróság – az ügyészi indítvánnyal egyezően – a vádlottat egy év próbára bocsátásra ítélte.

Az ítéletet a vádlott, az védő és az ügyészség is tudomásul vette, így az jogerős.

 
 
Forrás: Csongrád Megyei Bíróság
 

Olvassa el ezt is!

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.