BulvárJógázz Vásárhely körül

2015. június 14., vasárnap
 
Jógázz Vásárhely körül

"Jógázz a világ körül" címmel indult mozgalom külföldön, illetve az interneten, amelynek a lényege, hogy a résztvevők egy-egy nevezetes helyszín előtt jógázós képeket készítenek magukról, amit aztán közösségi oldalakon is megosztanak.

 

 

 


A TV2 Aktív kezdeményezésére, a Jógapont.hu magazin közreműködésével, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola jógaoktatói hazánkban is csatlakoztak a mozgalomhoz és "Jógázzuk körbe Magyarországot" címmel elindították a fotókampányt.

A kampány célja Magyarország természeti és épített szépségeinek, és a jógának az együttes népszerűsítése.

A magyarországi jógások is készíthetnek képeket, amelyeket megoszthatnak a Jógapont.hu Facebook oldalán.

A feltételek egyszerűek és a felhívás alapján logikusak, hiszen a jógásnak, illetve a jóga iránt érdeklődőnek készíteni kell magáról képeket egy-egy Magyarországon található nevezetes helyszín (szobor, tér, épület, híd, természeti jelenség) előtt, valamilyen jógagyakorlat bemutatásával.

Inspirációként bemutatunk néhány vásárhelyi illetve mártélyi képet, amelyeket Búzás József jógaoktató küldött Szerkesztőségünknek.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Egy éve ment el örökre az Aranycsapat kapusa

Egy éve ment el örökre az Aranycsapat kapusa

Éppen egy éve, 2014. június 13-án délelőtt hunyt el Grosics Gyula, a Nemzet Sportolója. Rendhagyó megemlékezés az Aranycsapat kapusáról.

Öregdiák találkozó

Öregdiák találkozó

A hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola gimnáziumi képzésének huszadik évfordulója alkalmából meghívták az egykori végzősöket. Képekkel!

Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.