SportJobb volt a Nyíregyháza

2018. március 23., péntek
 
Jobb volt a Nyíregyháza

Másfél negyeden keresztül tartotta magát a Nyíregyháza Blue Sharks csarnokában a Vásárhelyi Kosársuli. A kék-sárgák nem tudtak mit kezdeni a dobogóért küzdő hazaiakkal.

 

 

 

 

 

 

 

Az Utasi Gábor távozását követően Czuprák László által irányított vásárhelyieknél csak Szabó Péter tudta felvenni pontszerzésben a versenyt a riválisokkal.

Jól kezdte a találkozót a Kosársuli, Miletic kettese után már 0-4 állt az eredményjelzőn. A 6. percig nem változott sok minden, a vendégeknél volt soványka előny. Czuráék a negyed végére tudták összekapni magukat, sőt a kisszünetre egyenlítettek, 18-18.

 

A második játékrész feléig fej-fej mellett haladtak az alakulatok. Ekkor megrázta magát a Czura, Sitku, Oláh és Fazekas alkotta kvartett, amelynek ekkor 9 pontos nyírségi vezetés lett a vége. Stojanovicék nem álltak meg ennyinél, és végül 11 egységgel rázták le a hiába küzdő Vas Péteréket a félidőre.

 

A fordulás után is harapósak maradtak a kék cápák, 46-32-re húztak el. A Nyíregyházánál Sitku, Stojanovic és Bus vitte a prímet, míg riválisaiknál Szabó volt a legeredményesebb. A hódmezővásárhelyi irányítónak viszont nem igen akadtak társai, így a Blue Sharks magabiztosan távolsában maradt. Kapaszkodót keresett a Csongrád megyei csapat, Szabó mellett Bálintnak sikerült fogást találni ellenfelükön, de csak átmenetileg, Fazekas triplája után 16 pontos vezetéssel várta az utolsó 10 percet az otthon játszó gárda.

 

Busék nem akarták a véletlenre bízni a dolgot, ezért a zárónegyed elején rákapcsoltak, és pár perc kosarazás után már 24-re duzzasztották a differenciát. Az utolsó dudaszóig már csak az volt a kérdés, hogy mekkora arányban győznek a nyíregyháziak. A Hódmezővásárhely a végéig még tudott kozmetikázni a hátrányán, de ez csak arra volt elég, hogy 20-ra jöjjenek fel, a végeredmény 82-62lett.

 

Nyíregyháza Blue Sharks - Vásárhelyi Kosársuli 82-62 (18-18, 22-11, 22-17, 20-16)

 

NBI B csoport, alapszakasz, vezette: Balogh Gyula, Józsa A. Junior, Nepp László.
Nyíregyháza, Continental Arena, 100 néző.

 

Nyíregyháza: Fazekas 12/6, Mokánszki -, Bus 10, Nagy 7, Stojanovic 20/9.
Csere: Sitku 13/3, Czinger 6, Czura 8, Oláh 3/3, Vida -, Szondi -, Demeter 3/3.
Edző: Siska János

 

Kosársuli: SZABÓ 24/6, Bálint 4, Béres 3/3, Vas 11, Miletic 8.
Csere: Molnár 4, Pavlovic 2, Horvát 2, Varga 4.
Edző: Czuprák László

Czuprák László: ”Az első 10 perc jó játéka után nagyon leromlott a dobószázalékunk. Sajnos ilyen teljesítménnyel nem lehet mérkőzést nyerni.”

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Elkelne a segítség

Elkelne a segítség

A leendő állatvédelmi- és szabadidős központ felépítéséhez és megnyitásához szervez kitelepülést a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete.
Interkulturális fesztivál a testvérvárosi kapcsolat jegyében

Interkulturális fesztivál a testvérvárosi kapcsolat jegyében

Hatodik alkalommal rendezte meg a Németh László Gimnázium, Általános Iskola és az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola és Gimnázium a fesztivált.
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumában szinte végikövethető a város élete 2005-től napjainkig. Idézzünk fel néhány dátumot, az események képeivel.
 

És ezt már olvasta?

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.