SportJobb volt a Honvéd

2013. április 8., hétfő
 
Jobb volt a Honvéd

Elvesztette rájátszásbeli veretlenségét Budapesten a Kosársuli. A 17. percig vezettek ugyan Cziberéék, de azután a hazaiak úgy támadásban, mint védekezésben felülmúlták vásárhelyi ellenfelüket.

 

 

 

 

Az előzetes várakozásnak megfelelően (akárcsak a tavalyi két meccsen) nem tudták a vásárhelyiek megfogni a Honvéd két fiatal irányító hátvédjét  - akik tetszés szerint érték el pontjaikat betörésekből, vagy osztották le a ziccerlabdákat centereiknek. Ennek ellenére a Kosársuli - Marinkovic betöréseivel és a tíz perc alatt dobott 6 triplával, amiből Dani egymaga hármat dobott - tartotta magát. A sérülése utáni térdműtétjéből hosszú idő után végre felépült fiatal irányító a 2012/13-as szezonban először kezdett. A  negyed végén a Vásárhely 28-23-ra vezetett.

 

A második negyed elején a hazaiak is bevágtak gyorsan 4 triplát, és átvették a vezetést (37-34). Erre még sikerült Cziberééknek kettővel válaszolni, és a szerb center is dobott két újabb kosarat - így ismét a Kosársuli vezetett (39-41) A következő 3 percben azután teljes vásárhelyi csőd következett: hiába volt időkérés, hiába voltak a cserék - nem bírt a csapat kosarat dobni. A Honvéd által ebben az időszakban, zsinórban dobott 14 pont lényegében el is döntötte a mérkőzést (52-41)

A szünet után átállt zónavédekezésre a Kosársuli, de hiába. Alig kaptak ugyan Nyilasék kosarat, de vásárhelyi részről csak Marinkovic tudott pontokat szerezni - így nem csökkent a hátrány (62-50). Gyenge és szervezetlen volt a támadójáték, kimaradtak a büntetők, a két újabb tripla is csak szépítésre volt elég. A vásárhelyiek sorra kapták a faultokat is, sokszor nem éppen jogosan. A negyed végére így 16 pontra nőtt a hátrány (71-55).

Az utolsó játékrészben is zónáztak a kék/sárgák - és nem is rosszul. 5 perc alatt mindössze két triplát kaptak, amire 12 ponttal sikerült lerohanásokból válaszolni. Ezzel 10 pontra csökkent a vásárhelyiek hátránya (77-67), de ezt nem sikerült tovább faragni. Marinkovic és Mócsai kipontozódott, de a többiekre is  könnyű szívvel fújtak faultot a budapesti játékvezetők. Sokat elmond az a tény, hogy az utolsó négy percben a Honvéd 13, a Vásárhely csak 2 büntetőt dobhatott. A hazaiak szép lassan növelték előnyüket, ami a végére egészen 18 pontra nőtt (96-78)

 

 

Budapesti Honvéd - EnterHód Vásárhelyi KS 96-78 (23-28, 29-13, 19-14, 25-23)

 

NB I/B-s férfi kosárlabda mérkőzés

Budapest, 50 néző - vezette: Vida B., Kovács Z., Szabó A.

Kosársuli: Dani 12/12, Czibere 12/12, Vas 10/6, Nyilas 5/3, Marinkovic 23,

csere - Vejinovics 5, Kukla 4/3, Mócsai 2, Schéda 5 

 

dr. Elek András edző: " A Honvéd egyértelműen jobb csapat nálunk, ezért megérdemelten nyert. Dobtunk ugyan 12 triplát, ami fantasztikus teljesítmény idegenben - de csak bravúrkosarakkal nagyon nehéz győzni. Nekünk sem sikerült. Nagy öröm volt számomra Dani Zoli eredményes visszatérése és Marko ponterőssége."

 
 
Forrás: EnterHód Vásárhelyi Kosársuli SE
 

Olvassa el ezt is!

Új néven is sikeresen

Új néven is sikeresen

A Mártélyi Terep- és Vadászíjász Sport Egyesület hódmezővásárhelyi székhellyel MONOLIT Terep- és Vadászíjász Sport Egyesület néven folytatja tevékenységét 2013-ban. Eredményekkel és képekkel!
Tavaszi kullancsinvázió: nem csak az állat, az ember is veszélyben van!

Tavaszi kullancsinvázió: nem csak az állat, az ember is veszélyben van!

A baktérium okozta betegségről, a Lyme-kórról - Lyme borreliosisról -  az utóbbi időben sokat hallunk, mivel az ország egész területén előfordul.
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.

Változások a Rádió 7 háza táján

Változások a Rádió 7 háza táján

Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 

És ezt már olvasta?

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumában szinte végikövethető a város élete 2005-től napjainkig. Idézzünk fel néhány dátumot, az események képeivel.
 
Ismét Magyar Sajtófotó Kiállítás Vásárhelyen
Ismét Magyar Sajtófotó Kiállítás Vásárhelyen A Kossuth téren, csütörtökön délután Bánkuti András, a MÚOSZ részéről és Márki-Zay Péter polgármester nyitotta meg a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást.