SportJobb volt a Baja

2012. november 19., hétfő
 
Jobb volt a Baja

Nem sikerült szombaton meglepetést szerezni Vas Péteréknek Baján, az NB I/B-s kosárlabda bajnokság 6. fordulójában. A hazai csapat végig vezetve magabiztosan nyert a megint csak közepes játékot nyújtó Kosársuli ellen.

 

 


 

Csak 4 percig volt partiban a Vásárhely (8-9), utána kihasználva Mondzingerék palánk alatti hibázásait - elhúzott a Baja (19-9). Az időkérés és a cserék valamit segítettek, de maradt a Baja előnye (27-20) Czibere két triplája ellenére a második negyed elején is folytatódott a Bácska kosárözöne. Hiába próbálkozott bármivel az Utasi/dr. Elek edzőpáros - tanítványaik nem bírtak a Hosszú-Mándity-Ágfalvi trióval. Vas Péter és Vejinovics ugyan folyamatosan eredményes volt, de félidőre tetemes különbséggel vonultak el a csapatok: 56-39.

A szünetben úgy tűnt, hogy sikerült rendet tenni a fejekben. Mindenki fogadkozott, mindenki lelkes volt - elméletben. A gyakorlat viszont más volt - csak Mondzinger tudott kosarat szerezni, így tetemesre nőtt a hazaiak előnye: 78-49. Az utolsó negyedre nagyon elfáradtak a szinte csere nélkül játszó bajaiak, így sikerült a Vásárhelynek kozmetikázni az eredményen és 20 pont alá kerülni.

 

 

Bajai Bácska FKE - EnterHód Vásárhelyi KS 90-73 (27-17, 29-22, 22-10, 12-24)

 

Kosársuli: Vejinovics 10/3, Mócsai 1, VAS 21/9, Nyilas 6, Mondzinger 15,

csere: Szilágyi 2, Schéda 4, Czibere 8/6, Ollé 3, Czuprák 3

 

dr. Elek András edző: "Valami nagyon nem stimmel a csapatnál, mert ennél azért sokkal jobbak vagyunk. Remélem ezt pénteken be is fogjuk bizonyítani hazai pályán a Debrecen ellen."

 
 
Forrás: EnterHód Vásárhelyi Kosársuli SE
 

Olvassa el ezt is!

Nemzetközi sztárok és hazai kedvencek a nyár zárófesztiválján

Nemzetközi sztárok és hazai kedvencek a nyár zárófesztiválján

Az elmúlt évekhez képest már egy hónappal korábban előrukkolt a Coca-Cola SZIN a fesztivál öt nagyobb helyszínének teljes felhozatalával.
Következik a Szabadság téri Óvoda

Következik a Szabadság téri Óvoda

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Vásárhelyen.
Hétfői helyzet

Hétfői helyzet

Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
Coca-Cola SZIN augusztus 27-30.

Coca-Cola SZIN augusztus 27-30.

Újabb nemzetközi sztárokat és hazai kedvenceket jelentettek be a SZIN szervezői. Négy napon át, több mint tíz helyszín, több mint kétszáz program.
 

És ezt már olvasta?

Vásárhelyi mazsorettek Monzában
Vásárhelyi mazsorettek Monzában A hódmezővásárhelyi Crystal Dance Club Egyesület 24 versenyzővel, két koreográfiával képviselte Magyarországot.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Tram train menetrend változás
Tram train menetrend változás Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

 
144 műalkotás az Alföldi Galériában
144 műalkotás az Alföldi Galériában Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.
 
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több Az elmúlt napokban, hetekben jelentősen megnőtt a szabadtéri tűzesetek száma. 99%-át emberi tevékenység, emberi gondatlanság okozza.
 
Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 68. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülését tartja július 4-én. A 35 végzett hallgatóból négyen külföldiek