Kultúra, oktatásJobb előbb, mint később

2011. január 29., szombat
 

A gyerekek láthatóan örömmel vesznek részt a programokban, amely az alkohol, a dohányzás hatásaival, az illegális drogok témájával, az iskolai agresszióval foglalkozik.   

 

Hód-Mezői Tinivilág Alapítvány 2010-ben a káros szenvedélyek hatásaira és az egészséges életmódra, közel félszáz program szervezésével és lebonyolításával hívta fel a vásárhelyi általános- és középiskolások figyelmét. Az úgynevezett kortárssegítő képzés mellett, iskolai egészségnapokat, önismereti csoportfoglalkozásokat, szülői értekezleteket szerveztek, sőt még főzőklubot is indítottak a Corvin Mátyás iskolában. Ezek a programok idén is folytatódnak, illetve már el is kezdődtek január 26-tól, kortárssegítő képzés keretében a káros szenvedélyek témakörben. Március 9-ig 7 alkalommal lesznek interaktív foglalkozások szerdai napokon a HISZK Eötvös József Székhelyintézmény egyik tantermében. Január 26-án önismeret, csapatépítéssel indult a foglalkozás, Ősziné Kiss Katalin és Kádár Ágnes védőnő vezetésével.

A következő hat alkalommal a dohányzás, alkoholfogyasztás, drogfogyasztás veszélyei és az alternatív lehetőségek mellett szó lesz a bűnmegelőzésről, az iskolai agresszió kezeléséről és a hatékony stresszoldásról, relaxációról. Dr Szilágyi Mária ifjúsági orvos, természetgyógyász, a Vásárhelyi Híreknek elmondta, eddig 120 tanuló képzése történt meg az elmúlt három évben. A képzés anyagi fedezetét a Nemzeti Erőforrás Minisztérium iskolai egészségfejlesztési pályázatai biztosítják. A résztvevők, önként jelentkező 7-8. ill. 9-10. osztályos tanulók, a Klauzál Gábor, a Szőnyi Benjamin, az Aranyossy Ágoston  Általános Iskola és a Németh László Gimnázium és Átalános Iskola, valamint a HISZK Eötvös József Székhelyintézmény, a Corvin Mátyás Tagintézmény, és a Bethlen Gábor Református Gimnázium  tanulói.

 

Olvassa el ezt is!

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.