KözéletJó valahová tartozni!

2011. november 26., szombat
 

Hódmezővásárhely és Kistérsége Nyugdíjas Szervezetei Szövetsége 23 klubot tömörít, tagjainak száma meghaladja az 1200-at. November 26-án este a Fekete Sasban ünnepelték 20 éves évfordulójukat.

 

 

 

Az elmúlt 20 év éppúgy szól az építkezésről, mint egy állandósult állapotról, igaz volt egy csúcspont amikor 30 nyugdíjasklub működött Vásárhelyen. Sajnos azonban a korosztályból adódóan fogy a létszám. Most egy stabil időszakát éljük, amikor a szövetség 23 klubot tömörít 1200 nyugdíjassal. Programban szolgáltatásban nagy fejlődést mutattunk fel a húsz év alatt. Más szempontból, az anyagi források oldaláról nincs irigylésre méltó helyzetben a szövetség, hiszen megszűntek, de legalább is beszűkültek a pályázási lehetőségek és ahogy Oskovics György elmondta, még megnyert pályázati források elszámolása sem történt meg, olyan pénzek, amelyekre a szövetség számít, illetve befolyásolja a klubok életét.

A hivatalos nevén Hódmezővásárhely és Kistérsége Nyugdíjas Szervezetei Szövetségének a tevékenysége sokrétű: fogadóóráikon segítséget nyújtanak a hozzájuk forduló nyugdíjasoknak ügyes-bajos dolgaik intézésében, segítenek a gáz- és fűtéstámogatási kérelmek kitöltésében, beadásában, hogy csak néhány példát említsünk. Hasonlóan például a tudatos vásárlói magatartás kialakításáról szóló előadássorozattól a számítógépes tanfolyamig, a bográcsos főzőversenytől, a kirándulásokig sokféle program segíti elő a kohéziót a város és a kistérség nyugdíjasai számára, ahogy ott az egyik idős néni fogalmazott, jó valahová tartozni! Ezzel Oskovics György elnök is egyetértett, hozzátette: ma este a 20 éves évfordulót a Fekete Sasban 260-an ünneplik. Ez a szám is önmagáért beszél.

 

Olvassa el ezt is!

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.