KözéletJó szomszédok a közös jövőért

2011. április 18., hétfő
 

A vásárhelyiek által szervezett előadásokra érkezett temeriniek szerint, a mezőgazdaságban érdekelteknek Szerbia uniós csatlakozása előtt, időben fel kell készülniük különösen a vegyszerhasználattal kapcsolatban.

 

 

 

 

Második szakaszához érkezett, a Magyarország – Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében szervezett növényvédelmi tanfolyamsorozat. A Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kara, mint a tanfolyamsorozat főszervezője, finanszírozója és lebonyolítója, a Novi Sadi Egyetemmel közösen, az elmúlt három hónapban több csoportban négy vajdasági városban magyar és szerb nyelven növényvédelmi előadásokat tartott, az Európai Unió által meghatározott vegyszerezési normákról, eljárási módozatokról, technológiákról, előírásokról. A képzés következő szakaszában a gyakorlati hasznosítás elsajátítására hódmezővásárhelyi üzemlátogatások szerepelnek a tanmenetben. Az első csoport a Mezőgazdasági Karra április 18-án érkezett Temerinből. A tanfolyam hallgatóinak nagy része a Temerini Kertbarátkör tagja. A szervezet hosszú ideje jó kapcsolatokat ápol vásárhellyel, így a gyakorlati megkezdése előtt , ellátogattak a Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalába, ahol Kószó Péter alpolgármester fogadta őket. A kötetlen beszélgetés, a Városháza dísztermének megtekintése és rövid belvárosi séta után a szőlőtermesztés növényvédelmével, a termesztés technológiáival kapcsolatos gyakorlati képzésben vettek részt a Vásárhelyi Róna Kft. Sóshalmi borászati gazdaságában. Ternovácz Tibor, a Vásárhelyi Híreknek elmondta, igaz, hogy otthon Temerinben csak fél hektáron termeszt szőlőt, de ezzel a tanfolyammal a gazdaképző szakelőadásaik anyagát tudják kiegészíteni. A borászat után Hódmezővásárhely határában egy gyümölcsösben a korszerű és hatékony növényvédelemről hallhattak előadást. Bagi Ferenc, az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Kara docense szerint, nagyon hasznosak az előadások, mert különösen a vegyszerhasználattal kapcsolatban várhatók nagy változások Szerbia uniós csatlakozása után. Erre pedig időben fel kell készülni. A gyakorlati képzés hasonlóképpen a zentai, bácskatopolyai és szabadkai tanfolyam résztvevőivel Hódmezővásárhelyen a napokban folytatódik.

 

Olvassa el ezt is!

Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.