GazdaságJó példa Vásárhely

2018. január 15., hétfő
 
Jó példa Vásárhely

2016 júniusában jelentették be, hogy a Területi Operatív Program keretében 200 millió forint áll rendelkezésre a vásárhelyi Kertvárosi Bölcsőde felújítására.

 

 

Fotók: VH

 

 

 

A városban – Katolikus bölcsődén kívül -  a bölcsődei ellátást a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Kapcsolat Központ által működtetett Egyesített Bölcsődei Intézmény biztosítja. Két tagbölcsődéjében összesen 264 férőhely van.

2011-ben az Oldalkosár utcai bölcsődében volt nagy felújítás, bővítés: emeletráépítés után 300 négyzetméterrel nagyobb lett a belterület.

A másik tagintézményben, az 1980-as években épült Kertvárosi Bölcsődében a több mint egy évig tartó munkálatok befejeződtek, és január 15-én Lázár János országgyűlési képviselő, Hegedűs Zoltán, polgármesteri jogkörrel megbízott alpolgármester, valamint Bálint Gabriella a Kapcsolat Központ főigazgatója, önkormányzati képviselő sajtónyilvános bejárást tartott.

 

Lázár János kérdésére a bölcsőde vezetője elmondta, Vásárhelyen a munkába álló szülők bölcsődés korú gyermekének várakozás nélkül biztosítani tudják az elhelyezését.

Jó helyzetben van Vásárhely, mert az országban ez sok városban viszont nehézséggel jár- reagált erre az országgyűlési képviselő.

Mint mondta: Magyarországon fontos a bölcsődei kapacitás növelése, amelyre a kormány jelentős forrásokat biztosít, hogy minél több munkát vállaló szülőnek tudjon segíteni.

 

A vendégek több nylonzsáknyi színes labdával „felvértezve”, minden csoportszobát megleptek az ajándékkal, közben pedig körbejárták a felújított bölcsödét.

 

A munkálatok során felújították a kazánházat, az oldalfal üvegének cseréjével együtt 10 csoportszoba teljes padló- és falburkolat cseréje megtörtént, lecserélték a beépített szekrényeket. Az 5 fürdőszobát, WC-t teljesen megújították, a burkolattól a szaniterig.  Felújították az étkezőhelység padló-és falburkolatát, újra festették. A folyósokon burkolatcsere volt.    

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhely költségvetésének tervezése konzultációkkal

Vásárhely költségvetésének tervezése konzultációkkal

Hegedűs Zoltán egyeztet azokkal akiknek ráhatása lehet a költségvetésre és az ő életükre is hatással van Hódmezővásárhely költségvetése.
Egy legendás diákotthon története

Egy legendás diákotthon története

Zsúfolásig megtelt az Emlékpont előadóterme. Németh László Cseresnyéskertjének alapján elnevezett kollégium a helytörténet értékes fejezete. Képekkel!
Ismét SZIN-es világ Szegeden

Ismét SZIN-es világ Szegeden

Magyarország legrégebbi és egyik legnépszerűbb könnyűzenei eseménye augusztus 26. és 29. között ismét megnyitja kapuit a szegedi Partfürdő területén.
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát