KözéletJátszótárs a betegágyon

2011. szeptember 29., csütörtök
 

Közel 300 plüssállatka és könyv érkezett az Erzsébet Kórház és Rendelőintézet gyermekosztályára, hogy egy kicsit  könnyebb és gyorsabb legyen a gyógyulás. Az ajándékokat a kis betegek a K&H Banknak köszönhetik, hiszen a játékokat a hódmezővásárhelyi és csongrádi bankfiókok ügyfelei gyűjtötték össze.

 

 

Fotó: VH

 

 

Szeptember 29-én már harmadik alkalommal látogatta meg a K&H Bank az Erzsébet Kórház gyermekosztályát, hogy egy kis örömet lopjon a kórtermekbe. Három évvel ezelőtt egy színdarabot mutattak be, két éve diagnosztikai műszereket hoztak, most pedig a csongrádi és a vásárhelyi bankfiókok ügyfeleinek köszönhetően játékokat. 

 

A K&H Gyógyvarázs programja országszerte 50 fiókban indított gyűjtést, összesen 35 kórház gyermekosztálya számára. Csongrád megyén belül az eddig említettek mellett még szegeden szerveztek ilyen akciót.  A cél az volt, hogy amit meguntak, vagy feleslegessé vált, de még jó állapotban vannak, azokat a játékokat ajánlják fel a beteg gyerekeknek. A vásárhelyi kórház 5 millió forint értékben kapott most ajándékot.

 

Prins Gabriella, a hódmezővásárhelyi bankfiók vezetője, beszámolt a gyűjtésről. „Magánszemélyek és céges ügyfeleink is érdeklődtek, hogy milyen célt szolgálnak a bankban kihelyezett gyűjtőládák. Mikor megtudták, hogy a beteg gyerekeknek gyűjtünk, volt, aki egy egész zsáknyi játékot hozott. A legmeghatóbb pillanat viszont az volt, mikor egy kisgyermek rakta a dobozokba a játékát, hogy segítsen társain. Így gyűlt össze a háromszáz darab ajándék.”

 

Kallai Árpád, a kórház igazgatója szerint, nem csak a gyerekek gyógyulásának tesz jót ez a sok ajándék, hanem a dolgozók munkáját is megkönnyíti, hiszen a páciensek vidámabbak, és az olykor kellemetlenebb kezeléseket is sokkal könnyebben elviselik.

 

Az ünnepélyes átadó után a gyerekek vidám játékba kezdtek, ki-ki egy plüssállatkával tért vissza betegágyába, míg a nagyobbak könyvet olvasva bújtak a paplan alá.

 

Olvassa el ezt is!

Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.