KözéletJátékosdömping Vásárhelyen

2011. július 28., csütörtök
 
Játékosdömping Vásárhelyen

Már csak néhány nap van hátra az átigazolási időszakból az 1993. január 1-ét megelőzően születtek labdarúgók. Valószínűleg ez a tény döntően belejátszott abba, hogy a Hódmezővásárhelyi FC szerdai edzőmérkőzésén újabb próbajátékosok jelentek meg.

 

 

 

 

Az már korábban eldőlt, hogy Potloka Adriján és Csizmadia Dániel ( mindkettő Makó FC), valamint Piti László és Mátó Attila (Szabadkígyós) Vásárhelyen folytatja labdarúgó pályafutását és visszatér a HFC-hez a Puskás Akadémián két évig pallérozódott, de Vásárhelyen nevelkedett 16 éves védő, Brizik-Bodrogi István is. A Mórahalom elleni találkozó előtt Ifj. Major László és Bárkányi Bálint (KITE Szeged), Gurbán Roland (Szabadkígyős) és a már két hete Vásárhelyen edző Horváth Máté (Tótkomlós) próbálta meggyőzni a szakvezetést a leigazolásuk létjogosultságáról, míg  Bálint Dávid (Grosics Akadémia) sérülés miatt kihagyni kényszerült a felkészülési találkozót.

A Kandó legénység keretéből Huszár, Szűcs és Mucsi továbbra is sérüléssel bajlódik, míg a 17 éves Sós Bencét a Debreceni VSC szeretné leigazolni.  

 

A szerdai felkészülési találkozón így is két komplett csapatot küldött pályára Kandó Róbert edző. Az első játékrészben a taktikusan játszó, rutinos mórahalmiak többet birtokolták a labdát, de a két legnagyobb helyzetet Nuszpán révén a hazaiak hagyták ki. Szünet után gyorsan vezetést szereztek a vásárhelyiek, de a megyei I. osztály bajnokesélyes gárdája a hajrában megérdemelten egyenlített, bár a végén Koncz K. meccslabdát hibázott.

 

HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC  -  MÓRAHALMI VSE   1-1  (0-0)

Hódmezővásárhely, 100 néző. Vezette: Csuka és Varga Z.

 

HFC az I. félidőben:  Kovács K. - Csizmadia, Sipos, Antal, Marton - Mátó, Kökény, Domonkos, Varga M. - Nuszpán, Piti.

HFC a II. félidőben: Halász K. - Koncz A., Bárkányi, Gurbán, Török Á. - Koncz K., Potloka, Juhász I. S., Krasznics - Horváth M., Ifj. Major.

Edző: Kandó Róbert

 

Mórahalom: Stankovics - Gyimesi L., Udvari, Kothencz, Lóczi - Tóth A., Siha, Tóth L., Tüskés - K.Tóth. Szőke.

Csere: Szűcs M.,   Gyimesi N., Lázár, Patarcic, Papdi, Vígh.

Edző: Tóth Ákos.

Góllövők: Kothencz (öngól) illetve K.Tóth

 

A HFC legközelebb július 30-án (szombaton) 11 órakor a Bács-Kiskun megyei I. osztályú bajnokság ezüstérmesét, a Soltvadkert csapatát fogadja. Ugyanebben az időpontban a HFC megyei I. osztályú gárdája a Székkutas csapatával mérkőzik a vásárhelyi stadionban. A HFC NB III-as keretét a hétvégén véglegesítik, várhatóan a jövő hét közepén az újonnan igazolt játékosokat bemutatják a sajtónak és a szurkolóknak is.

 
 
- borsándi-
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.