KözéletJárványügyi kockázat miatt korlátozhatják a migránsokat

2015. augusztus 21., péntek
 
Járványügyi kockázat miatt korlátozhatják a migránsokat

Vásárhelyt nem érinti a migránsok átmenő forgalma. Csak a Béla Cigány utcában helyeznek el időszakosan fiatalkorú bevándorlókat.

 

 

 

 

 

 

Járványügyi kockázatot jelent Magyarországon az ide érkező illegális bevándorlók szokatlanul nagy száma az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint, ami miatt érdemes lehet megfontolni a migránsok országon belüli mozgásának átmeneti korlátozását.

 
Jelenleg nincs járványveszély Magyarországon, az illetékes hatóságok pedig felkészültek a kockázatok kezelésére.

Az Emmi jelentése szerint a szűrésre kötelezett 14 ezer menedékkérő mindössze öt százalékánál tudták elvégezni azokat a vizsgálatokat, amelyekből kiderülhetne, mekkora járványveszélyt jelent a menekülthullám Magyarországon.

A menekültstátusért folyamodók ugyanis gyakran már a vizsgálatokat elrendelő határozat átvétele vagy a vizsgálati mintavételezés megkezdése, illetve az eredmények megérkezése előtt eltűnnek - fejtik ki a cikkben, majd emlékeztetnek, hogy az idei első fél évben valamivel több mint 2700 szűrővizsgálatot végeztek, amelyek 51 alkalommal zárultak pozitív eredménnyel.

A tárca szerint tbc-s, leprás vagy tífuszos beteget nem találtak ugyan, de szifiliszt, hepatitis B-t és C-t, valamint HIV-fertőzést több migránsnál is kimutattak. A lap szerint ennek oka, hogy a migránsok jellemzően olyan országokból érkeznek, illetve olyan országokon utaznak át, amelyekben a magyarországinál rosszabb a járványügyi helyzet.

Az Emmi a magas szintű magyarországi járványügyi biztonság megőrzése érdekében a járványügyi felügyelet, illetve a laboratóriumi diagnosztika megerősítését, a menekültek védőoltásaihoz szükséges többletoltóanyag beszerzését és a költségvetési fedezet biztosítását szorgalmazza. Az előbbi a szaktárca számításai szerint idén négy-, az utóbbi tízmillió forint többlettámogatást indokol.

Paller Judit országos tiszti főorvos a Napi Gazdaságnak nyilatkozva azt mondta, a lakosság biztonsága érdekében megfontolható az illegális bevándorlók mozgásának átmeneti korlátozása, hogy legalább a szűrővizsgálatokat elvégezhessék rajtuk, illetve megtehessék a járványmegelőző óvintézkedéseket.

 

Kapcsolódó cikkünk:


ENSZ ellenőrök Vásárhelyen

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Augusztus 20. Hódmezővásárhelyen

Augusztus 20. Hódmezővásárhelyen

A hagyományos augusztus 20-i ünnepség a Szent István Templomban szentmisével kezdődött, majd a templom előtti téren ünnepi beszédet mondott Lázár János. Képekkel!
Így alakul az új tanév

Így alakul az új tanév

A tanév szeptember elsején, kedden kezdődik. A tanítási napok száma száznyolcvanegy, a középiskolában és szakiskolában a tanítási napok száma száznyolcvan nap lesz.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.