KözéletIzgalmas véghajrában döntetlen a bajnoki fordulóban

2011. december 19., hétfő
 

December 18-án délután a Hódtói Sportcsarnokban a HLKC, a Csongrád Megyei Női Felnőtt Kézilabda Bajnokság 1. fordulójában elmaradt mérkőzést játszotta  a Seni Girls Szeged SE ellen.

 

 

 

 

 

 

Már a meccs előtt tudott volt, hogy Wöller és Tószegi sérülés, Vass Nelli pedig betegség miatt nem léphet a pályára.

Ez aztán rányomta a bélyegét a vásárhelyiek játékára. A lányok kapkodtak, mindkét csapat rengeteg hibával játszott, a második félidő 5 gólos előnye ellenére, izgalmas véghajrában azonban a végére csak döntetlennel sikerült  befejezni.

 

 

HLKC – Seni Girls Szeged SE 19-19 (8-8)

HLKC: Tóth – Olasz 7, Domján 2, Forrai 4, Szabó 4, Sajtos 2, Kovács Cs: Molnár (k), Krumesz, Vass, Tószegi, Blaskovics

 

A Bajnokságban négy hét szünet következik, legközelebb 2012. január 15.-én lép pályára a csapat hazai pályán a Sándorfalva SK ellen.
 

Olvassa el ezt is!

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.