SportIzgalmas futamok voltak a Rolandringen

2012. szeptember 17., hétfő
 
Izgalmas futamok voltak a Rolandringen

Kissé szeles, de remek napsütéses időben zajlott vasárnap a Motocross Utánpótlás és Senior Bajnokság 5. fordulója Vásárhelyen. A rendkívül nagyszámú közönség izgalmas futamokat láthatott és a hazai sikerek sem maradtak el.

 

 

 

 

 

Az 1. és 2. osztály meghívásos versenyét a vásárhelyi Center Motorsport Club motorosa, Nagy Alex fölényesen nyerte a Szerbiából érkezett Császár Bence, a tápióbicskei Palkó Bálint és a kecskeméti Bódis Roland előtt.

 

Az Oldboy kategóriában az egykori sokszoros magyar bajnok Tóth Ádám (Kelet MSE) győzött, második Zanócz Rolland (KTM Kecskemét) és a vásárhelyi Técsy László lett a harmadik.

 

A Senioroknál a ma is népszerű, egykori bajnok és EB helyezett Kamrás Károly (KTM Kecskemét) aratott, Forgács József és Márta Ferenc szerzett még dobogós helyezést.

 

A 45 év feletti korosztály küzdelméből a gyulai Polgár Gergely került ki győztesen, a győri Wolf Ferenc ezüst, míg a vásárhelyi Tápai Zoltán bronzérmes lett.

 

A 19 év alatti korosztály, Utánpótlás Bajnokságát, Firtosvári Gábor (Ivanics Team) magabiztosan nyerte, ezzel meg is szerezte a kategória 2012-es bajnoki címét. A 2. helyen klubtársa Kruss Károly, a 3-on a szerbiai Császár Tamás végzett. Kiemelkedőt nyújtott még az alig 14 éves Varga Imre (HTS Team), aki a 85 ccm-es bajnokság kiválósága, de most először nagy motorra váltott és a 4. helyezése egészen kiváló.

 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.