Kék hírekIttasan szórakozásból törtek-zúztak

2010. november 29., hétfő
 
Ittasan szórakozásból törtek-zúztak

 

Több mint háromszázezer forint anyagi kárt okozott az a négy fiatalember, akik november 27-én, szombaton éjszaka fákat téptek ki a helyükről és szeméttárolókat rongáltak meg Csongrádon a Kodály sétányon. A rendőrök hétfőn azonosították az elkövetőket.

Gyalogos rendőrök észlelték vasárnap reggel, hogy 13 növényt, köztük díszkörtefákat, mogyorófákat és különféle cserjéket tépkedtek ki ismeretlenek az éjszaka folyamán Csongrád egyik impozáns terén. A károkat tetézte, hogy hat szeméttároló edényt is felborogattak, illetve megrongáltak a vandálok.

A Csongrádi Rendőrkapitányság azonnal az elkövetők után indult. A helyszíni szemle és az adatgyűjtés eredményeként került a nyomozók látókörébe a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható négy csongrádi és környékbeli fiatal, akik beismerték tettüket.

A nyomozóknak azt mondták, hogy ittasan követték el a bűncselekményt. Ellenük csoportosan elkövetett garázdaság bűntett és rongálás bűntett miatt indított büntetőeljárást a Csongrádi Rendőrkapitányság.

Az elkövetők ketten 16 évesek, egyikőjük 15 éves, míg negyedik társuk 13 éves.

(Forrás: CSRK)

 

Olvassa el ezt is!

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.