Kék hírekIttas vezetők Vásárhelyen

2011. május 16., hétfő
 
Ittas vezetők Vásárhelyen

Három ittas vezető ellen indult eljárás a hétvégén Hódmezővásárhelyen, egyikőjük egy baleset részese is volt.

 

 

 

Már szombaton reggel elvették a vezetői engedélyét egy 53 éves férfinak Hódmezővásárhelyen a Nyárfa utcán. A vásárhelyi lakos azután ült a volán mögé, hogy egy felest megivott a kocsmában. Ellene szabálysértési eljárás indult. Nem sokkal később, a déli órákban a Mester utca és a Rét utca kereszteződésében történt egy személyi sérüléssel járó közlekedési baleset. Egy segédmotoros-kerékpáros férfi nem adott elsőbbséget egy Citroen sofőrjének és összeütköztek. A mentők a motorost könnyű sérülésekkel vitték kórházba. Az autó 39 éves sofőrjéről azonban kiderült, hogy ittasan vezette a járművét, ezért a rendőrök a helyszínen elvették a vezetői engedélyét és eljárást indítottak ellene. Vasárnap délután egy 34 éves segédmotoros-kerékpárosra figyeltek fel az egyenruhások. Ellenőrzése során a rendőrök megállapították, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezik, mivel korábban már eltiltották a vezetéstől és ráadásul ittas is. Ellene mindkét szabálysértés miatt eljárást indítottak a vásárhelyi járőrök.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.