BulvárItt az Adidas botránycipője! Ezt komolyan gondolták?

2012. június 18., hétfő
 
Itt az Adidas botránycipője! Ezt komolyan gondolták?

Rögtön bejelentése után hatalmas nemzetközi botrányt kavart az Adidas legújabb cipője. A német sportipari óriás augusztusban megjelenő terméke ugyanis igazán félreérthető dizájnt mondhat magáénak.

 

 

 

 

 

A napokban tette közzé hivatalos Facebook-oldalán az Adidas egyik legújabb, augusztusban piacra kerülő cipőjét. A német sportszergyártó új terméke egy speciális kiegészítőt, egy műanyag láncot és egy lábpántot kapott.

Az Adidas egyetlen mondatot fűzött hivatalosan az új termékhez, mely szerint a cipő annyira menő, hogy viselője egyszerűen hozzá akarja majd láncolni bokájához.

Természetesen a nemzetközi felháborodás nem maradt el: a kommentelők, bloggerek egyből a rabszolgák béklyóival hozta párhuzamba a narancsszínű láncokat. Több történész is felháborodását fejezte ki az ügyben.

Más vélemények arra emlékeztetnek, hogy az Adidas az 1980-as években egyik szimbóluma volt az amerikai nagyvárosokból elindult Hip-hop-kultúrának, ezért is nehéz megérteni, miért dobnak most piacra egy, az afroamerikaiakra nézve igencsak sértő terméket. A sportszergyártó egyelőre érdemben nem reagált a kritikákra.

 

Olvassa el ezt is!

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.