KözéletItt a HFC NB III-as és a Megyei I-es végleges játékoskerete

2012. február 22., szerda
 
Itt a HFC NB III-as és a Megyei I-es végleges játékoskerete
Hódmezővásárhelyi Futball Club szakmai vezetése a téli átigazolási időszak utolsó napjának estéjén lezárta az NB III Alföld csoportban, illetve a Megyei I-es felnőtt bajnokságban szereplő csapatainak 2012. tavaszi játékoskereteit.

 

 

 

 

 

A Horváth Zoltán elnök által jegyzett közlemény szerint, az NB III-as keret 3 kapusból és 20 mezőnyjátékosból áll, nyolc új játékost igazolt a klub, míg három fiatal az ifjúságiaktól került a felnőtt keretbe:

 
Kovács Krisztián, Hegedűs Viktor (Kecskeméti TE), Máté Dániel (kapusok) - Huszár Lajos, Boros Ádám (Mezőhegyesi SE), Antal Krisztián, Nikola Kavaric (fél év után Szerbiából tért vissza), Rácz László (HFC U-19-ből), Brizik-Bodrogi István (HFC U-19-ből), Bakos Ádám (Csanádpalota kölcsönből vissza), Tóth II. József (HFC U-19-ből), Marton Bence, Bálint Dávid, Varga Máté, Sipos Zoltán, Juhász I. Sándor, Kökény Tamás, Csernák Rudolf (szerb), Horváth Roland, Varga István (Szeged 2011), Molnár Zsolt (Földeák TC), Domonkos Ferenc, Lékó Roland (Paks)
Edzőjük: Szűcs Róbert.

Az NB III-as keretben nem szerepel Dragan Crnomarkovic neve, akinek a klub február végéig adott türelmi időt arra, hogy fizikailag olyan állapotba kerüljön, amivel a szakmai stáb szerint a HFC hasznos tagja tud lenni. Szintén nem szerepel a keretben Mucsi Dénes, aki térdműtétjét követően jelenleg még a rehabilitációs időszakban van.



A megyei I. osztályban szereplő együttes kerete 2 kapus mellett 18 mezőnyjátékosból áll és természetesen hozzájuk csatlakoznak majd azok a játékosok, akik az adott fordulóban nem kapnak szerepet az NB III-as csapatban. A keretben öt új játékos is található:

Vígh Sándor, Nagyistván Ádám (Tószegi SE) kapusok - Jesenszki György, Bokor Csanád, Tóth I. József (Székkutas TC), Replyuk Zoltán, Rajos Norbert, Kiss Máté, Borbás Zsolt, Forrai Dániel, Kovács II. Krisztián, Kupecz Balázs (Kunszentmártoni TE), Soós Zoltán, Papp Dávid (KSK Balástya), Török Roland, Juhász II. Sándor, Hanga Csaba, Papp Zoltán, Alesenszki Szabolcs (Terem SE), Orovecz Renátó.
Edzőjük: Dezső Ferenc.

 

Olvassa el ezt is!

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.